Budapesten nyitotta meg európai regionális központját a BlueVoyant

A belső és külső kibervédelemmel foglalkozó, 2017-ben alapított, amerikai központú kiberbiztonsági vállalat ma már 20 ország több mint 700 ügyfelével rendelkezik.

A központ megnyitásához kapcsolódva Jim Rosenthal, a cég vezérigazgatója és társalapítója elmondta:„Figyelemre méltó növekedésünk is azt bizonyítja, hogy a vállalatoknak és a kormányzati szerveknek egyre nagyobb szükségük van a belső és külső fenyegetésekkel szembeni védelemre, ahogy a kiberbiztonság területe is mindinkább kifinomultabbá válik. Azért hoztuk létre a BlueVoyantot, hogy olyan sziklaszilárd kibervédelmet nyújtsunk, amilyet korábban egyetlen szolgáltatás sem tudott. Az alapítás óta eltelt rövid idő alatt sikerült elérnünk ezt a célt, és további növekedésre számítunk.”

Az elmúlt években a vállalat akvizíciókkal erősítette tovább pozícióját. 2021-ben felvásárolta a Marclay-t (jelenleg BlueVoyant U.K.), amellyel kiterjesztette jelenlétét az Egyesült Királyságban, valamint a Concanon adatelemzési vállalatot, amely felgyorsította a Splunk felhőplatformra való migrációt és a platform bevezetését. Ugyanebben az évben a BlueVoyant tulajdonába került a 202 Group is, amely a beszerzési lánc átláthatóbbá tételével és hagyományos kockázatmentesítési képességekkel bővítette a szolgáltatási palettát. A vállalat 2020-ban megvásárolta a Managed Sentinel natív felhőalapú biztonsági szolgáltatót, amelynek köszönhetően világszerte fejleszteni tudta a Microsoft-ügyfelek számára nyújtott szolgáltatásait.

A vállalat 2021-től Magyarországon is jelen van. A hazai sikeres működés eredménye, hogy Budapestet választották az európai terjeszkedés bázisául, és így új, kiberbiztonsági műveleti központjuk (Security Operations Center) helyszínéül is. Itthon ezidáig főként a pénzügyi, média és kormányzati szektorokban működtek.

„Magyarországot a több mint hat lehetséges helyszín közül választottuk ki, hogy az európai ágazat központja legyen. Ez egyértelműen a helyi szakértelem és üzleti környezet elismerése” – mondta el Rácz György, a BlueVoyant Európáért felelős elnöke, a BlueVoyant Magyarország ügyvezető igazgatója.

Azóta történt

Előzmények