Eldőlt, a NortonLifeLock kezébe kerül az Avast

Rekordmagasságokba emelkedett az Avast részvény-árfolyama, miután a brit hatóság is rábólintott a NortonLifeLock 8,6 milliárd dolláros felvásárlására.

A brit versenyhatóság többször is súlyos aggodalmát fejezte ki az Avast 8,6 milliárd dolláros, NortonLifeLock általi felvásárlása miatt. Végül azonban átmeneti jóváhagyást nyert a hatóság részérül az üzlet, így az utolsó akadály is eljárult a felvásárlás elől.

A hír hatásárra rögtön soha nem látott magasságokba emelkedett az Avast részvény-árfolyama, 43 százalékos növekedést produkálva.

A brit CMA még idén indította el a mély vizsgálatot a felvásárlás kapcsán, hogy kiderüljön, árt-e az a versenynek és hátrányos helyzetbe hozza-e a brit fogyasztókat. Az USA, Spanyolország és Németország már korábban rábólintott az üzletre. Most a britek is azt mondják, nincsenek versenyjogi aggályaik: az egyesült cég komoly riválisokkal néz majd szembe, és a CMA szerint a Microsoft erősebbé tett, ingyenes, beépített biztonsági megoldása is annyira jó védelmet ad, mint sok más, erre specializálódott vállalat terméke.

Az üzletet a jövő hónap elején zárhatják le.

Azóta történt

Előzmények