GPS-es kincskereső játék gyerekeknek

A szervezők tegnap jelentették be, hogy egy a valós, illetve a virtuális térben zajló kincskereső játék indul fiataloknak az Európai Unió Bizottságának szakmai támogatásával. A játék során három héten át Budapest utcáit járják majd a „kincsvadászok”, hogy GPS-koordináták segítségével az épületekről megfejtett betűkkel eljussanak a kincses ládát feltörő kód megfejtéséig, amely egy 27 betűből álló, az EU-val kapcsolatos fogalom.

Az EU felmérései szerint az unióban a 16-24 éves korosztály 90 százaléka legalább hetente egyszer használja az internetet, ugyanezen felmérés szerint a teljes magyar internethasználó lakosság fele naponta többször is szörföl a világhálón. Az információk az internet segítségével ugyan jobban hozzáférhetőek az emberek tudása azonban nem feltétlenül bővül ezzel együtt. A fiatalok körében ez elsősorban arra vezethető vissza, hogy inkább szórakozásra, játékra használják a gépeket, mint tanulásra.

Épp ezért a szórakozva tanulást kívánja az Egyszervolt.hu, illetve az Organic Communications kommunikációs ügynökség és a Brussels Consulting, megvalósítani a fiatalok körében, a tegnap útjára indult programsorozat keretein belül. A program szakmai támogatója az Európai Unió Bizottságának magyarországi képviselete, együttműködő partnere a Djuice, az Intel a Műcsarnok és az Albacomp.

A játék tulajdonképpen a kincskereséshez hasonlít, csak itt nem egy nagy „X” jelöli a helyet, hanem egy GPS-koordináta, amellyel egy-egy betűt kell megkeresni. A 27 helyszínen begyűjtött betűk pedig megadják a végső megfejtést. A játékosok május 9-től, a budapestibarangolo.eu honlapon regisztrálhatnak két kategóriában: a 14 év alattiak, valamint a 15-18 évesek.

A kategóriák között a különbség a megválaszolandó kérdések nehézségében rejlik. Minden egyes feladatkör egy EU tagországhoz kapcsolódik és három kérdésből áll. A kérdések tematikája a tagországok uniós szerepéhez és kulturális-természeti kincseihez kapcsolódik.

„A kérdések megválaszolása online történik. Ha a válaszok helyesek, akkor a játékosok kapnak egy GPS-koordinátát, amelyet az okostelefonok, vagy más, helymeghatározó rendszer segítségével fel kell keresniük. A koordinátán található épület falán lévő tábláról le kell olvasnia az előre meghatározott számú betűt vagy karaktert” – nyilatkozta Paul Ágnes, az Organic Communications ügyvezetője.

Az első kérdések kiosztása május 9-én kezdődik, ezt követően a játék három lépésben zajlik. Egyszerre kilenc feladatkört – azaz 9 tagországhoz tartozóan, országonként 3-3 az Európai kérdést – kapnak meg a versenyzők, 3 héten keresztül. A legjobbakat értékes nyeremények várják a játék végén.

Azóta történt

Előzmények