A világ legrégebbi Bibliája az interneten


Mától eredetiben és többnyelvű átírásban is olvasható az interneten a világ legrégibb Bibliája, a Nagy Konstantin idején, a negyedik században keletkezett Codex Sinaiticus. A digitalizációs munka előrehaladtával már tavaly közzétették egy részét, de idén fejezték be a nagyszabású vállalkozást.

A teljes Újszövetséget, valamint az Ószövetség jelentős részét tartalmazó, több mint 400 fóliónyi kézirat megsínylette az évszázadokon át tartó hányódást, többek között ezért is tartották fontosnak, hogy készüljön el a digitális változata. A Codex Sinaiticus azért is különösen értékes, mivel a több kéz által írott könyv sokat elárul arról, hogy hogyan adták át nemzedékről nemzedékre a korai kereszténység időszakában a Biblia szövegét.

A több helyről összegyűjtött darabok legnagyobb részben a digitalizációt végző londoni British Libraryben találhatóak, de őriznek lapokat a Sínai félszigeten, a Szent Katalin-kolostorban, az orosz Nemzeti Könyvtárban, illetve a lipcsei Egyetemi Könyvtárban is. A négy évre tervezett projekt 2005-ben indult, s egy komoly tudományos eredményt már eddig is hozott: bebizonyosodott, ahogy eddig is sejtették már, hogy összesen négyen írták a szövegeket. A digitalizált változatba már bekerültek azok a lapok is, amelyeket 1975-ben a Szent Katalin-kolostor egyik lezárt szobájában találtak, s melyek tanulmányozását eddig a pergamenlapok igen rossz állaga miatt csak megszorításokkal engedélyezték.

A digitális hozzáférhetőség segítheti a további kutatásokat, ugyanis még számtalan kérdés vár válaszra: hol készült a kódex, kinek a megrendelésére, mennyi ideig tartott a megírása stb.

Codex Sianiticus

Azóta történt

Előzmények