Holtan találták cellájában a crackert

A múlt hét végén nagy vihart kavart, hogy letartóztattak egy húszéves német egyetemistát, akit azzal vádoltak, hogy személyes adatokat lopott a Facebookhoz hasonló StudiVZ, illetve MeinVZ közösségi oldalakról (a VZ hálózatoknak több mint 15 millió regisztrált tagja van). A hatóságok közleménye szerint a fiatalember az oldal üzemeltetőit akarta megzsarolni, mivel azzal kereste meg őket, hogy vagy fizetnek neki 80 ezer eurót (körülbelül 22 millió forintot), vagy pedig eladja az információit a kelet-európai maffiának. A rendőrség akkor tartóztatta le a crackert, amikor a VZ-Netzwerke képviselőivel találkozott, hogy átvegye a pénzt.

A nevét nem tették közé, s a részletekkel is csínján bántak, de annyi valószínűnek tűnik a híradásokból, hogy a bajorországi Erlangenben élő férfi több mint egymillió felhasználó személyes adatait szerezte meg. A történtekről részletesen beszámoló, civil jogvédelemmel és az internetes biztonsággal foglalkozó népszerű blogoldalra, a netzpolitik.org-ra a hírek szerint feltettek körülbelül 1,6 millió adatot, de már a cracker letartóztatása után, így nem tudni, hogy ezek milyen úton-módon kerültek fel oda. A cracker egyébként már korábban is jelentkezett, májusban feltett egy videót a YouTube-ra, ahol megmutatta, hogy közel 50 ezer profilhoz jutott hozzá.(E tette egyébként arra is utalhat, hogy ekkor még hackerként viselkedett, vagyis az oldalak védtelenségére kívánta felhívni a figyelmet.)

Szombaton reggel viszont azt közölték a ploetzensee-i fogház illetékesei, hogy a férfit felakasztva, holtan találták a cellájában. A közlemény szerint öngyilkos lett, s több részletet nem árultak el, csak annyit, hogy vizsgálat indult az ügyben.

Azóta történt

Előzmények