Diákok jelentkezését várja világversenyére a Microsoft

Ötödik alkalommal rendezi meg az idén a Microsoft az Imagine Cup nevű diákversenyét. Az immár hagyományosnak tekinthető, évente szervezett világversenyen 16 évesnél idősebb középiskolás vagy felsőoktatásban tanuló diákok vehetnek részt, a cél pedig az, hogy olyan új technológiákat fejlesszenek ki és mutassanak be, amelyek egy bizonyos problémakörre nyújtanak megoldást. Az idei év témája a következő: „Képzelj el egy világot, ahol a technológia segít jobbá tenni az oktatást mindenki számára!” Az Imagine Cup 2007-re kilenc kategóriában – beágyazott fejlesztés, webes fejlesztés, project Hoshimi, IT-verseny, algoritmusok, digitális rövidfilmek, szoftvertervezés és digitális fényképezés – lehet nevezni, az utolsó két kategória kivételével március 15-ig.

A verseny döntőjét az idén a Koreai Köztársaság fővárosában, Szöulban rendezik augusztus 7. és 11. között. A tavalyi finálén, az indiai Delhiben 100 ország 65 ezer versenyzője vett részt. A több ezer dolláros pénzdíjakon és az ingyenes utaztatáson kívül a szoftvervállalat szerint a legfontosabb nyeremény a díj presztízsértéke lehet, amely a szakmai karriert is segítheti.

Nevezni a verseny – javarészt angol nyelvű – hivatalos honlapján lehet. A résztvevőket az illetékes Microsoft-leányvállalatok országos selejtezőcsoportokba osztják be, ezek legjobbjai juthatnak tovább a regionális fordulókba. A helyi és regionális fordulók legjobbjait külön is díjazzák.

Azóta történt

Előzmények