A Dreamworks vezetője látja a jövő internetjét

Az internet egy nagy, szöveges massza lenne? Szerintünk nem, de a Dreamworks Animation elnök-vezérigazgatója, Jeffrey Katzenberg szerint az. Az animációs stúdió vezetője tegnapelőtt a Techonomy konferencián beszélt arról, hogy vállalata az Intellel közösen már dolgozik azon, hogy hogyan tudnák a 3D-s animációkat átültetni a közösségi médiába. „A szöveget tanuljuk, de amin mi dolgozunk, az intuitív és ösztönös, valami olyan, amit azóta csinálunk, amióta megszülettünk” – mondta.

Mint az a beszélgetésből kiderült, a Dreamworks jövő évben megpróbál majd 3D-animációkkal betörni a közösségi médiába. Az animációs filmjeiről híres vállalat ugyanis már négy éve dolgozik együtt az Intellel azon, hogy egy 12 magos chip és egy speciális szoftver segítségével fotórealisztius animációkat tudjanak létrehozni valós időben. A Dreamworks azért vágott bele a munkába, mert szerettek volna véget vetni annak az áldatlan állapotnak, hogy az animátoroknak egész éjjel dolgozniuk kelljen azért, hogy munkájukat több óra renderelés után megtekinthessék. Az új megoldás a becslések szerint ötvenszer-hetvenszer gyorsabbá teheti a kreatív munkát.

Katzenberg konkrétumokat nem árult el azzal kapcsolatban, hogy mindez hogyan fogja megváltoztatni a webet, de azt mondta, hogy a közösségi média van a fókuszban:„Egy magával ragadó audiovizális élménynek rengeteg helyzetben van esélye a szöveggel szemben” – magyarázta.

Abban biztosak vagyunk, hogy a hang és a mozgókép sosem fogja kiváltani magát a szöveget, viszont úgy gondoljuk, hogy ki fogja egészíteni azt. Katzenberg megemlítette az Apple iPhone 4S készülékében debütált, Siri nevű asszisztenst is, mellyel hangalapú kommunikációt tudunk folytatni. Ugyanakkor a kis sávszélességet igénylő szöveges kommunikációnak is megvannak az előnyei, plusz az is látszik, hogy egyre nagyobb az igény a videótelefonálásra is.

Előzmények