Katonai hackerek szedték le a kémrepülőt?

Az IRNA hírügynökség meg nem nevezett katonai forrásra hivatkozva vasárnap jelentette be, hogy az iráni hadseregnek sikerült „leszednie” egy amerikai távirányítású kémrepülőt, mely megsértette az ország légterét. Ezt az állítást részben megerősítette az Afganisztánban állomásozó nemzetközi haderő (International Security Assistance Force – ISAF) közleménye is, melyben annyit elismernek, hogy egyik felderítőgépüket elveszítették a múlt héten, és azóta is keresik.

A történteket az teszi különösen érdekessé, hogy több forrás szerint is viszonylagos épségben jutott az irániak birtokába a Lockheed Martin által gyártott, RQ-170, „Sentinel” típusú pilóta nélküli repülőgép (Unmanned Aerial Vehicle – UAV, közkeletűbb néven „drone”), vagyis nem lelőtték, ahogy az első híradások jelentették.

Mivel ezeket a kémrepülőket a navigátorok távirányítással vezetik egy központból, ezért csak úgy lehet őket megszerezni épségben, ha behatolnak az irányítórendszerükbe. Biztos információk egyik oldalról sem érkeztek, de sokan azt feltételezik (főképp a Washington Post iráni forrásokra utaló cikke alapján), hogy az iráni kiberkatonáknak sikerült valamilyen módon bejutniuk a drone irányításának helyet adó Creech légi bázis informatikai rendszerébe, esetleg egy billentyűzetfigyelő vírust juttattak be, és így szerezték meg a hozzáférési adatokat. Ezt az elképzelést támasztja alá, hogy ezen a légi bázison korábban már észleltek vírusfertőzést, és ezt a tényt a hadsereg el is ismerte októberben.

Az érintettek homályos és a részletekre ki nem térő bejelentései alapján azonban mindeddig semmi bizonyosat nem lehet tudni.

Azóta történt

Előzmények