Drónokkal postázna hivatalos okmányokat az Egyesült Arab Emírségek

A nagyszabású beruházásairól, építkezéseiről ismert Egyesült Arab Emírségek kormánya egy olyan rendszer tesztelését kezdte meg a napokban, melynek segítségével az eddig hagyományos postai úton kiküldött hivatalos dokumentumokat kis drónok szállítanák az állampolgárok házához. „A projekt egyedülálló a világban. Egy éven belül ismerni fogjuk a rendszer határait és azt, hogy mit és milyen messzire tudunk szállítani. Végül, az egész országra kiterjesztjük majd.” – mondta a Reuters hírügynökségnek Mohammed al-Gergawi kormányügyekért felelős miniszter.

A négyrotoros, nagyjából fél méter széles gépeknek szélsőséges időjárási körülményeket, 40 fok feletti hőmérsékletet és a homokot is bírniuk kell, de a projekten dolgozó szakemberek egyelőre nem adtak bővebb tájékoztatást az alkalmazott műszaki megoldásokról. Annyit viszont már lehet tudni, hogy a drónok retinaszkennerrel és ujjlenyomat-olvasóval lesznek felszerelve, hogy a fogadó felet azonosítani tudják a csomag átadása előtt.

Az Egyesült Arab Emírségek már hónapok óta teszteli a kis távirányítású légi járművek használhatóságát, a rendőrség például nagyobb sportrendezvények biztosításakor használja a terület légi megfigyelésére, a tűzoltóság pedig a tűzesetek hatékonyabb kezelése érdekében kezdte használni azokat.

Az ötlet persze ma már nem minősül egyedinek, az Amazon már tavaly év végén bejelentette, hogy néhány éven belül a csomagküldés egy részét szeretné megvalósítani drónokkal, rá néhány napra pedig a DHL is közölte, hogy hasonló megoldással kísérletezik. Az akadályok azonban inkább szabályozási, mint technikai jellegűek – ahogy ezt az Amazon alapítója és vezérigazgatója, Jeff Bezos is megjegyezte –, de az illetékes légügyi felügyeleti hatóságok már dolgoznak a drónok civil és üzleti jellegű felhasználásának pontos törvényi kereteinek kialakításán.

Azóta történt

Előzmények