E-könyvvel kísérletezik a Magyar Telekom

e-bookFantáziát lát az elektronikus könyvek és könyvolvasók piacában a Magyar Telekom – legalábbis erre utal a vállalat múlt heti, első blikkre kissé bizonytalannak tűnő lépése, egy megfizethető árú e-book-megjelenítő piacra dobása. A távközlési vállalat december 4-én egy kínai gyártó, a Hanwang Technology egyik – korántsem legkorszerűbb – készülékének, a Hanvon N516-nak az óvatos forgalmazását kezdte meg hazánkban.

A szöveget 5 hüvely átmérőjű, 800 x 600 pixel felbontású, elektronikus papírból készült kijelző jeleníti meg a mindössze 170 grammos készülékben, melyet az értékesítésére kijelölt 9 T-Pontban lehet megvásárolni. A Hanvon N516 TXT, HTML, PDF, EPUB, MTXT formátumú szövegfájlokkal, képekkel és mp3-zenékkel birkózik meg, és egy akkumulátortöltéssel körülbelül 7000 lapozásig használható.

Az ára egy összegben 60 ezer forint, de az internet-előfizetést is vásárló T-Home vagy T-Mobile ügyfelek a hűségidő végéig tartó részletfizetési konstrukcióban is hozzájuthatnak. Azt, hogy miért internethez kötik a kezdőrészlet nélküli, kamatmentes hitelt, nem tudni, az olvasó ugyanis nem rendelkezik hálózati vezérlővel, 512 MB memóriájába csak USB-kábelen vagy a beépített SD-kártyaolvasón keresztül tölthető fel tartalom.

A készülék viszonylag szerény tudású, cserébe az egyik legolcsóbb a hazai piacon. A Magyar Telekom azonban nem csupán a hardverre koncentrál: a vállalat tárgyal a magyar könyvpiac szereplőivel egy e-könyv-áruház elindításáról. Azt, hogy ez mikor és milyen formában valósulhat meg, egyelőre nem tudni, csupán annyit, hogy a cég együttműködik a Bookline-nal, amely szintén árulja a készüléket internetes boltjában.

Tény, hogy az e-book piacon az üzlet nem a hardver, hanem az elektronikus könyvek forgalmazásában van, nem véletlen, hogy a tengerentúlon a legnagyobb könyvkereskedők (az Amazon.com és a Barnes & Noble) vágtak bele először a bizniszbe. A Magyar Telekom a hazai mezőnyben mindig is az elsők között próbálkozott a digitális tartalomértékesítési modellek honosításával, több területen is inkább kevesebb, mint több sikerrel – talán ezért nyúl ilyen óvatosan ehhez.

Pedig digitális könyveket kínáló online áruház, áruházak nélkül aligha fog lendületet venni az e-könyv-olvasók ma még alig ébredező magyarországi piaca. Itthon a legnépszerűbb készülék az ugyancsak kínai gyártású Koobe, ebből a forgalmazó IFS Hungary Kft. eddig valamivel több, mint ezer darabot adott el.

Azóta történt

Előzmények