A könyvillatú spray legendája

DuroSport Smell of BooksAz Index nyitóoldalának Blog.hu-s ajánlódobozában találtam tegnap linket erre a posztra a Könyves blogon. Érdekes – na jó: az e-könyvekkel kapcsolatos fejleményeket számon tartók számára érdekes – címe volt, izgalmasabb, mint ami most a bejegyzés felett áll, de nem jegyeztem meg. Arról szól, hogy állítólag valaki, egy vállalkozás rájött, hogy mitől döglik az elektronikus könyvek piaca, mármint mitől döglik meg: tudniillik az Amazon Kindle-nek meg a hasonló e-papír alapú izéknek (egyébként itthon is vehető ilyesmi) nincs meg az a jellegzetes illata, szaga, ami a papírkönyveknek igen. Papírszag, a nyomdából frissen kijött könyvek ragasztószaga, a régi könyvek dohos szaga. Hogy állítólag a vérbeli könyvmolyoknak, bibliofileknek ez hiányzik, és ebben látott piaci rést ez a cég, és dobott piacra több, konkrétan öt különféle könyvillatú dezodort.

A Könyves blog nagyjából ennyit mond el viccgyanú nélkül a minimum viccgyanús termékbevezetésről. (Egyébként via Könyvkolónia, ahol – jegyzem – még megvan a szkepszis. Csak zárójelben [ott vagyunk – a szerk.]: mindig azt hittem, hogy a blogokban a „via” azt jelenti: „itt olvastam, itt találtam”, nem azt, hogy „innen másoltam”, értsd: loptam. Hiába, a webkettőben az igazság kiblogozhatatlan.) Pedig ennél többet érdemel.

Az rövid kattintgatással azonnal kideríthető – és ezt a blog éberebb kommentelői szóvá is teszik –, hogy ez kamu: nincs könyvszagú spray, az e-bookok papírrá büdösítése egyelőre nem realitás. Az egész vicc a DuroSport Electronics nevű cég áprilisi tréfája, és hát egy áprilisi tréfát hónapok múltán beszopni: nem menő – írják.

És tényleg nem az, de ez tulajdonképpen mellékes is ahhoz képest, ami ezután jön. Merthogy még néhány kattintás, és kiderül, hogy nemcsak a profin kivitelezett Smell Of Books dezodorcsalád, de a komplett DuroSport Electronics is fikció. A cég angol nyelvű weboldala minimum annyira és úgy vicces, mint a Monty Python társulat jobb jelenetei.

A méret számít

Csak egy példa. A „Rólunk” (About) linken a következőket olvashatjuk : „A DuroSport Electronics Corporation célja olyan korszerű szórakoztatóelektronikai eszközök megalkotása, melyek gazdagabbá teszik a vásárlóink életét, miközben az egészségre szinte teljesen ártalmatlanok és majdnem teljes biztonsággal használhatók.” Aztán: „Garantáljuk, hogy a termékeink MINDEN ESETBEN nagyobbak, mint a riválisaink termékei. A legtöbb gyártó azért teker, hogy elkészítse a világ legkisebb médialejátszóját. Csakhogy: minél kisebb egy lejátszó, annál drágább. A DuroSport felismerte, hogy lehetséges olcsóbb lejátszót gyártani úgy, hogy nagyobbat csinál.”

És így tovább, ugyanebben a stílusban íródott az egész oldal, beleértve a fiktív cég fiktív történetét bemutató szekciót is, amely szerint a DuroSport egy Moldovában 1962-ben egy mérnökzseni, Oleg Tarlev által gründolt vállalkozás. Aki először a gőzhajtású elektronikai készülékek kifejlesztésére tette fel az életét, majd amikor e területen kudarcot vallott, fogott hozzá a konvencionálisabb, de minden esetben nagy méretű és kivétel nélkül súlyos egészségügyi mellékhatásokkal működő készülékek (tv, zenelejátszók) készítéséhez, melyek Kelet-Európában rendkívül népszerűek voltak.

Az oldalon megtaláljuk a könyvszagú spray bejelentéséről szóló közleményt is, csakúgy, mint a még aznapi, április 1-jén publikált újabb kommünikét a termék visszavonásáról, meg még rengeteg (az angolul tudók számára) vicces anyagot. Csakhogy: ez nem minden. A Google-ben keresve újabb nyomokat találunk: egy, a magukat becsapva érző DuroSport-ügyfelek panaszait gyűjtő felhasználói oldalt, a cég elhibázott marketingstratégiájáról szóló tanulmányt, a vállalkozás vezetői által létrehozott Twitter-, Facebook- és Flickr-oldalakat, DuroSport-termékek tesztjeit és ismert hírgyűjtő szájtokon publikált sajtóközleményeket.

Webkettes Office

Szóval a webkettő teljes eszköztára be van itt vetve a fiktív cég létezésének, hitelességének megalapozására. Egyszerűen zseniális.

Persze ilyen nagyszabású hackhez nem kevés pénzre van szükség. Sok kattintgatással az is kideríthető (vigyázat: most lelövöm a poént), hogy az egész vicc a nálunk a Viasat3-on vetített, The Office című – az NBC tévécsatorna bábáskodásával készített – amerikai sorozat alkotóinak műve. Akik mindezt azért csinálták, mert a széria második évadjának tizenkettedik, „A sérülés” (The Injury) címet viselő részébe beleírták ezt a fiktív márkát: az egyik szereplő egy Prism DuroSport gyártmányú, de külsőre a Creative Zen Micróra hajazó MP3-lejátszót ad a másiknak ajándékba. Ebből nőtt ki ez a mesterien kidolgozott webkettes fikció. Ami a Könyves blognak (via Könyvkolónia) hála mostanra hozzánk is begyűrűzött.

Azóta történt

Előzmények