Egy fapados kamerás: Nokia 6610i

A Nokia 6610i nevében az "i" leginkább a beépített kamerára, illetve az ezzel járó belső és külső (hátlap) változásokra utal, az is igaz viszont, hogy ez az "extra" bővítés nem egy kifejezetten fényképezésre kihegyezett új telefont takar. Bár a maximum 352x288-as felbontású képek jó minőségűek, nem árt, ha kattintás után (és közben) minden mozdulatlan körülbelül egy másodpercig, mert sajnos előfordulhat, hogy elmosódik a kép, vagy épp nem az rögzül a műalkotásunk.

Az alapmodelltől örökölt 128x128 pixel méretű kijelző nem igazán illik kamerás telefonhoz, mivel 4096 színű. Előfordulhat, hogy csak a készítője tudja, mit is látunk a képen. Zoom és fényerőszabályzás nincs, helyette viszont van utólagos élességállítás (ami persze nem sokat ér) és egy képszerkesztő, amelyben clip-art fájlokat és szöveget szúrhatunk be a fotóba. A képek a felbontásnak köszönhetően eléggé kis méretűek, ezért a 4 MB memória tökéletesen elég akár 200 fotó és maximum 150 SMS (vagy 50 MMS), valamint 300 telefonszám tárolására.

A telefon másik gyöngyszeme, a sztereó headset-tel hallgatható FM rádió, 20 eltárolható állomással. Mivel – akár telefonálás közben is – kihangosítható, meglepően nagy hangerővel és jó minőségben rádiózhatunk. A rádió automatikus és kézi hangolása egyaránt lehetséges, ugyanez igaz a telefonhálózatokra is.

A 6610i egy úgynevezett "triband" készülék, azaz 900/1800/1900 MHz-es telefon. A GPRS-t támogatja, és Java- játékok is letölthetőek vele, csakúgy, mint képek és polifonikus csengőhangok. Támogatja a MIDI és az SP-MIDI formátumokat, valamint a hosszú SMS írást ékezetekkel. Hiányosság, hogy csak az MMS-küldések után kapunk visszajelzést, míg az SMS-nél ez elmarad, viszont az utolsó gombnyomás után remélhetjük a legjobbakat.

Infrás adatátvitelre is felkészítették a 6610i-t, ami hasznos lehet névjegyküldéskor és az arra alkalmas Nokia-programmal való számítógépes adatcserénél.

Ha nincsenek csúcselvárásaink, akkor egy nagyon hasznos, megbízható és szép Nokiát kaphatunk a pénzünkért.

Lippai János

Azóta történt

Előzmények