Egyre adakozóbbak az it-cégek

Több mint egymillió-kétszázezer forint kiskereskedelmi értékű könyvcsomagot adott át a Magyar Teleház Szövetségnek nemrégiben az Internetfejlesztési Alapítvány. A könyvek, amelyekhez a MÁS Üzleti Információ Szolgáltató Kft.-től jutott az alapítvány, megkönnyítik az internetezők tájékozódását a magyar internetes tartalmak között. A Más-képpen az Internetről című kiadvány minden magyar teleházban, így a kistelepüléseken is megtalálható lesz.

A 3Com 1,5 millió forint értékű VoIP-technológián (Voice over Internet Protocol, internetes beszédátvitel) alapuló 3Com NBX telefonközpontot adott a Rendőrökért Közbiztonsági Alapítványnak. Ez a szervezet a rendvédelmi szervek állományainak segítésére alakult, de tevékenységét kiterjesztette a teljes közszolgálati szférára. A több feladat a kommunikációs szükségleteket is megnövelte: folyamatos kapcsolattartásra van szükség a rendőrség mellett a határőrség, a vám- és pénzügyőrség, a katasztrófavédelem, a polgári védelem, a tűzoltóság, az önkormányzatok és más szervezetek képviselőivel. A 3Com adománya 50-150 telefon-felhasználóval rendelkező szervezetek számára készült, 200 eszközt és 100 PSTN-vonalat képes kiszolgálni.

A Nokia ötmillió forint értékben orvosi műszereket adományozott a Heim Pál Gyermekkórháznak. Imfred de Jong, a Nokia Hungary Kft. ügyvezető igazgatója szerint a Nokia filozófiája alapján feladatuk és felelősségük támogatni azt a közösséget, amelyben cégük működik. A Nokia eddigi összes adományainak összege meghaladja a 40 millió forintot. Az idei támogatással a kórház egy műtői monitorral és két pulzoximéterrel gyarapodott.

Az elmúlt nyolc évben a HP Magyarország pályázat útján biztosított korszerű eszközöket a hazai szakközépiskoláknak. Eddig több mint százhatvan iskola kapott 230 csúcstechnológiájú szervert és informatikai eszközt, összesen száztizenötmillió forint értékben. A vállalat minden évben kreatív feladatokra ír ki pályázatot, amely a tanulók ötletességére és számítástechnikai jártasságára épít - az idei évben az európai uniós csatlakozás témakörében születtek meg a támogatásokat elnyerő munkák.

Az Axelero Internet hárommillió forint szakképzési hozzájárulással támogatja a Vakok Speciális Szakiskoláját, ahol évente 15-20 látássérült fiatal szerezhet az OKJ által elismert szakképesítést. A szakiskola az összeg nagy részét hálózatépítésre és -fejlesztésre fordítja, amelynek révén bekapcsolódhat a Vakok Iskolájának intézményi hálózatába, valamint négy asztali számítógépet, két laptopot és négy nyomtatót vásárol.

A Pannon GSM létrehozza a Pannon GSM Példakép Alapítványt, amelynek célja, hogy a nyilvánosság erejével és anyagilag is (egyenként egymillió forinttal) támogassa azokat a honfitársainkat, akik értékteremtő tevékenységükkel mindannyiunk számára követendő példákat mutatnak. A Példakép Alapítvány az egész országból, mindenkitől vár javaslatokat arra, hogy kik legyenek a díjazottak. A Pannon GSM ötmillió forintos alaptőkével hozza létre az alapítványt s a továbbiakban folyamatosan finanszírozza annak működését.

Az Illyés Közalapítvány és a Senorg Hungary Rt. együttműködési megállapodást kötött a rászoruló határon túli magyar magánszemélyek és intézmények használt számítógépekkel történő támogatására. A cég Magyarországon is adományoz felújított számítógépeket a nehéz helyzetben lévőknek, de az alapítvánnyal kötött szövetséggel ezentúl a határokon túli fiatalokon is segíteni kívánnak.

Azóta történt

Előzmények