Vezeték nélkül hálózzák a Műegyetem területét

Az elmúlt egy év alatt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen látványosan növekedett a vezetéknélküli technológiát „üzemszerűen” használó oktatók és tanulók száma, mára már 300 felhasználó regisztrálta magát a felhasználói adatbázisban. Az egy éve támogatásként kapott eszközök – melyeket az egyetem a HP nemzetközi pályázatán nyerte el, ahol többek között olyanok kaptak a támogatásból, mint a berlini és a stockholmi műszaki egyetemek – minden hallgató és valamennyi oktató szakmai munkájában fontos szerepet játszanak; az EVO N800C laptopokat, iPaqokat, vp 6110-es projektorokat száznál több különböző tantárgy tanításában hasznosítják. Az eszközöket pályázat alapján osztották szét a 120 tanszék között, közülük 34-nek jutott az újdonságokból. Tananyag-készítésre, prezentációkra, e-learning megoldásokhoz, távoktatási kurzusokon alkalmazzák őket elsősorban. A mintegy 50 millió forint értékű eszközadomány 30 wireless képességgel rendelkező notebookot, 20 iPaq kéziszámítógépet, 9 projektort, 50 wireless kártyát és 30 hálózati hozzáférési pontot (access point) tartalmazott.

„Mivel a Műegyetem épületeinek egy része régi építésű, a belsőépítészeti változtatási lehetőségek korlátozottak, emiatt nemcsak a vezeték nélküli hálózat kulcsfontosságú, hanem a hordozható projektoroknak is fontos szerepe lett, csakúgy, mint a laptopoknak. Egyes tanszékeken – például az építészmérnök képzésben – pedig az úgynevezett terepi mérésekben veszik hasznát a hordozható számítógépeknek” – nyilatkozta Szeberényi Imre, a BME Informatikai Központ oktatási igazgató-helyettese. Elmondta azt is, hogy mióta a számos épületből álló intézményben üzembe helyezték az eszközöket, a nagyobb előadótermekben és közösségi helységekben már mindenhol el lehet érni a vezeték nélküli hálózatot. A hallgatók és az oktatók megfelelő azonosítás után felkapcsolódhatnak a hálózatra, amely rendkívül népszerű, sokan és sokszor használják.

  • Kapcsolódó cégek:
  • HP

Azóta történt

Előzmények