Előre szól, ha késik a busz

A Google vonatos fejlesztésének napjára időzítette bejelentését az orosz keresőóriás, a Yandex: a vállalat valós idejű GPS alapú térképes és útvonaltervezős tömegközlekedés-követő alkalmazása, a Yandex Transport mostantól Budapesten is használható.

A tájékoztató szerint a főváros tömegközlekedési szolgáltatásainak és vonalainak több mint 80 százalékát ismerő alkalmazás Android és iOS rendszerekre is elérhető, valós időben ellenőrizhető merre járnak a buszok, villamosok, vagy éppen a dunai hajók.


[+]

A szoftver a 25 másodpercenként küldött GPS jelekből és a vonalon közlekedő járművek előzményei alapján előre jelzi az adott megállóba érkezés időpontját, de lehetőséget ad a felhasználóknak arra is, hogy segítsenek a többieknek a térkép adott pontján hagyott rövid üzenetekkel.

A balesetekről szóló értesítések 2 órán át, míg a lezárásokkal kapcsolatos információk 20 percig láthatóak alapértelmezésben, ám ezek fel- illetve lepontozással hamarabb eltüntethetők, vagy tovább életben tarthatók. Mivel a Yandex lehetőséget biztosít a hozzászólásra, akár nyilvános csevegés is kialakulhat a felhasználók között.

Azóta történt

Előzmények