Első magyar blogverseny: megvannak a díjazottak

A Golden Blog 11 tagú zsűrije meghozta döntését, és a blogkategóriákon belül megválasztotta az első három helyezettet – olvasható a hvg.hu-n. Az Én-blogok kategóriában kétszeri szavazás után sem tudott a zsűri – Babarczy Eszter, Dezső András, Hammer Ferenc, Kiricsi Gábor, Marinov Iván, Mr.A, Pálinkás Szűcs Róbert, Túry Gergely – a kategória legjobbjáról dönteni, így végül mindkét esélyes blogot – a munkanaplót és suematrát is – továbbjuttatta a jövő heti nagydöntőbe. A 2. helyen plastik, a 3. helyen pedig miles végzett.

Nagy egyetértésben született döntés a hírblogok kategória legjobbjáról. Hírbehozót a hat zsűritag közül öt az első helyen, egy zsűritag pedig harmadik legjobbként jelölte meg. A második helyen Pocakos végzett, harmadik pedig a Try-san, Mano-san és a politika lett.

A fotóblogok kategória legjobbja a fényérzékeny lett, megelőzve a holtversenyben 2. helyezett bp.undergroundot és a Photoblogot, valamint a 3. helyezett Amsterdamot. Az énblogok között tapasztalt nagy csatához hasonló eredmény született a közös blogok kategóriájában is – végül itt is holtversenyt hirdettek. A Technocol és az Emilrulez ősbloggerei továbbléptek a következő körbe, őket követi a kütyüvadász Pazar cuccok és mindenki szánalmas.hu-ja. Három zsűritagnál első helyen, egynél harmadik helyen szerepelt, így magabiztosan nyerte a tematikus blogok viadalát az e-média blog. Ezt követi a víztorony és doransky.

A szakmai zsűri által megválasztott kategóriagyőztesek fejenként egy féléves HVG-előfizetést, egy a HVG-könyvek sorozat keretében kiadott Merre tart a világ? - 50 tény, amely megrengethetné a világot című könyvet, egy pen drive-ot és egy hétvégi nyaralást kapnak. E díjakon túl a hvg.hu szerkesztősége felajánlja, hogy a lap profiljába illeszkedő blogok íróinak igény esetén megjelenési felületet ad oldalain.

A hét továbbjutó blogger (Munkanapló, Suematra, Fényérzékeny, Hírbehozó, E-média, Technocol, EmilRulez) közül a zsűri a jövő hét folyamán választja ki azt, aki megkapja a Golden Blog fődíját, azaz egy laptopot, egy 4 főre szóló balatoni hétvégét és egy kétszemélyes vacsorát.

Azóta történt

Előzmények