Internetes vállalkozási adót akarnak az európai szolgáltatók

Egy régi, már korábban is hatalmas vihart kavart javaslat került elő újra európai kezdeményezésre az ENSZ egyik befolyásos lobbicsoportjának előterjesztésében: a több mint 30 országot tömörítő ETNO (European Telecommunications Network Operators Association) arra törekszik, hogy a decemberben megvitatandó előterjesztés nyomán külön adót vessenek ki a nagy internetes cégekre (mint például az Apple, a Google, a Facebook, a Netflix stb., zömükben amerikai vállalkozások), mivel szerintük e vállalatok hatalmas nyereségre tesznek szert tevékenységük folytán, ám a hálózatfejlesztés terheit nem vállalják, így „illő” volna a befolyt profitból e célra visszaosztani bizonyos összeget a távközlési cégeknek.

A kiszivárgott (egy aktivisták által kiszivárogtatott) dokumentumok (1., 2.) tanúsága szerint ez a kérdés az ENSZ-ben egy ideje már napirenden van, mivel több kormányzat is titkos tárgyalásokat folytat a Nemzetközi Távközlési Unióval (ITU) arról, hogy radikálisan át kellene szervezni az internetes gazdasági környezetet, és ennek egyik eleme a nemzetközi megállapodásokon nyugvó szorosabb kormányzati ellenőrzés lenne. (Egy ilyen átalakításhoz egyébként sok évtizedes nemzetközi szerződéseket kellene újrafogalmazni.)

Az európai távközlési cégek törekvése abszolút nem számít újdonságnak, az elmúlt években már több ország nagy szolgáltatói is kifejezték elégedetlenségüket, mely közhelyesen fogalmazva ennyi: „óriási forgalmat generáltok, a hálózatfejlesztés terheit pedig mi viseljük”. A napvilágot látott adatok szerint az ETNO tagjai a telefonbizniszből ismert elvet akarják alkalmazni a netes üzleteknél is: jelen viszonyok között az Észak-Amerikából érkező, illetve oda tartó adatforgalomnál külön díjat számolnának fel – ezzel gyakorlatilag felszámolnák az internet indulása óta adott „semleges net” (net neutrality) egyik fontos elemét.

A kiszivárgás utáni tömeges kérdésekre az ETNO közleményben válaszolt, amelyben megvédik javaslatukat, és teljesen kiszámíthatóan a fejlesztési költségekre hivatkozva nevezik innovatívnak az előterjesztést.

Az várható volt, hogy az Egyesült Államokban hatalmas felháborodás fogadja a szerintük piackorlátozó intézkedési tervet, mely egy másik érv szerint ugyanakkor lehetetlen helyzetbe hozná a fejlődő országok internetezőit, akik nem lennének képesek állni a megnövekedett terheket.

Azóta történt

  • Az internet szabadsága lesz a tét a decemberi ENSZ-konferencián

    Azt senki nem vitathatja, hogy a 24 éve változatlan nemzetközi távközlési szabályok már elégtelenek 2012-ben, ám az nagy kérdés, hogy mit és miért változtatnak rajta.

Előzmények