Európa a héten dönt a Microsoft ügyéről

Az európai Elsőfokú Bíróság a hét elején dönt arról, hogy felfüggesztik-e a Microsoftot sújtó szankciók végrehajtását. A szoftvervállalatra márciusban 497 millió eurós bírságot szabott ki az Európai Bizottság, és arra kötelezte, hogy Windows operációs rendszereit a Windows Media Player médialejátszó alkalmazás nélkül is dobja piacra.

A luxembourgi székhelyű Elsőfokú Bíróság várhatóan kedden vagy szerdán hozza nyilvánosságra a döntését az ügyben. A szankciók felfüggesztése érdekében a Microsoftnak két kérdésben kellene meggyőznie Bo Vesterdorfot, a bíróság elnökét. Egyrészt arról, hogy az EB-döntés megfellebbezése sikeres lehet; másrészt pedig arról, hogy a szankciók jóvátehetetlen károkat okoznának az üzletmenetében. Az EB eközben azt hangsúlyozza, hogy a büntetés egy esetleges halasztással értelmét veszti, hiszen a szoftverpiac – és a Windows is – gyors ütemben fejlődik. Márpedig a szankciók felfüggesztése esetén a fellebbezés tárgyalása akár öt évig is elhúzódhat.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a szankciók késleltetését kérelmező vállalatok az esetek többségében nem járnak sikerrel. Ha a Microsoftnak sem sikerül kijárnia a felfüggesztést, rövid időn – valószínűleg néhány héten – belül meg kellene kezdenie a médialejátszó nélküli Windowsok forgalmazását. A bírságot már korábban kifizette a vállalat; a tetemes summa jelenleg – az ügy elhúzódása és bizonytalan kimenetele miatt – egy számlán zárolva van. Az Elsőfokú Bíróság döntése ellen fellebbezést lehet benyújtani az Európai Bíróságnál.

A Microsoft a mostani döntés eredményétől függetlenül tovább folytatná az egyezkedést egy mindkét fél számár elfogadható megállapodás tető alá hozásáról.

Azóta történt

Előzmények