Excelben fest egy japán nyugdíjas

Egészen újszerű módját választotta egy japán férfi a digitális festészetnek. Tacuo Horiucsi egy évtizede, nyugdíjazása előtt döntött úgy, hogy hátralevő éveire új kihívás után néz. Látta, hogy kollégái az Excelben szép ábrákat, grafikonokat készítenek, ezért vett magának egy számítógépet, elhatározta, hogy megtanul rajzolni. Elmondása szerint azért az Excelt választotta, mert a speciális grafikai programok túl drágák voltak számára, az Excel pedig előre volt installálva a frissen vásárolt PC-re, és sokkal többet tud, mint a Paint.

Az azóta eltelt évek alatt elképesztő szintre fejlesztette tudását, és olyan képeket alkotott, melyek szinte bármelyik, vektorgrafikus programmal dolgozó művész becsületére válnának. Képeivel először 2006-ban tűnt fel, amikor 2006-ban nevezett az Excel Autoshape Art Contest nevű versenyen. Azóta több versenyt is nyert, és képeit a helyi múzeum is kiállítja.

Honlapján rengeteg oktatóanyagot találhatunk a technika mikéntjéről, érdemes kicsit körbenézni rajta (a nyelvi korlátokat a Google Translate segítségével többé-kevésbé fel lehet oldani). Két Excel forrásfájl pedig innen (1, 2) lehet letölteni, de vigyázat, eléggé gépnyúzó fájlok!


[+]

Előzmények