A Facebook Mély Torokja vállalta személyazonosságát

Az állítások nem meglepőek, ám először állt ki egy volt felső vezető, aki kitálalt.

Az, hogy a Facebook kettős játékot játszik, és számukra a látogatottság elérése felülmúlja a tartalmi előírásokat, nem újdonság.

Ugyanakkor ezt bizonyítani is kell. És ez megtörtént most, amikor a Facebook felső vezetésében korábban dolgozó Frances Haugen az amerikai CBS televízió műsorában egy interjúban kijelentette, hogy a vállalatra nézve terhelő dokumentumokat ő adta át az illetékes amerikai hatóságoknak, illetve a tényfeltárást végző The Wall Street Journalnak.

A bejelentés lényege, hogy a cégnél mindent felülírt a profit maximalizálása, így a hamis információk szűrése – amiért Haugen felelt – háttérbe szorultak. A korábbi vezető azt állítja, hogy bár törvényi kötelességük lett volna a szűrés, az olvasottság érdekében ezt sutba dobták, és arra törekedtek, hogy minél több olvasót szerezzenek – függetlenül attól, hogy a tartalmak hamisak, vagy igazak, az volt a fontos, hogy dőljön a pénz.

Haugen nyíltan elmondta, hogy a cégnél hazudtak, mivel a belső megbeszélések a látogatottság növelését tűzték ki célul, függetlenül attól, hogy milyen hamis információk terjednek a platform segítségével.

A Facebook tagadja a vádakat.

Azóta történt

Előzmények