A Facebook visszavág

Viszontkeresettel válaszolt a Yahoo által március közepén indított szabadalmi perre a Facebook. A közösségi oldal beadványa azt állítja, hogy az egykor szebb napokat látott internetvállalat tíz szabadalmát használja jogosulatlanul.

Ted Ullyot, a Facebook jogtanácsosa a per kapcsán elmondta: a Yahoo „rövidlátó döntése” volt, hogy megtámadta egyik partnerét, és a pereskedést az innováció elé helyezte, erre válaszul lépnek fel saját szabadalmi követeléseikkel. Az ebből a célból előhúzott szabadalmak közül öt az online hirdetésekre vonatkozik, a kereset szerint reklámokból származik a Yahoo árbevételének 80 százaléka. A további kifogásolt eljárások között van a Flickr fényképmegosztó több szolgáltatása – például az ismerősökkel való kapcsolattartás és a személyek automatikus felismerése a fotókon –, illetve a személyre szabott hírfolyamok készítése.

A Yahoo márciusban szintén tíz szabadalom bitorlására hivatkozva perelt. Ezek közül kettő hozható kapcsolatba a közösségi funkciókkal, a többi online hirdetésekre, illetve egy a személyre szabott adatkezelési beállításokra vonatkozik. Az eljárás bejelentését követően néhány nappal a Facebook megerősítette szabadalmi portfólióját, 750, a legkülönfélébb területekre kiterjedő patentet vásárolt az IBM-től.

A Yahoo egyébként egy hónappal azt követően nyújtotta be a keresetet, hogy a közösségi oldal bejelentette, 5-10 milliárd dollár értékű részvénycsomagot kibocsátva a tőzsdére lép. Elemzők szerint az időzítés tudatos volt: a nyilvános kibocsátásra készülő vállalatok magától értetődő módon nem örülnek, ha bírósági ügyekkel kerülnek a címlapra, ezért hajlamosabbak a megegyezésre. A Yahoo nyolc évvel ezelőtt hasonló taktikát alkalmazott az akkor tőzsdére készülő Google ellen, és még az IPO előtt mintegy 200 millió dollár értékű pakettel lett gazdagabb.

A Yahoo szerint a Facebook ellentámadása megalapozatlan, a per csupán „cinikus próbálkozás” arra, hogy a védelem gyengeségeit palástolják.

Azóta történt

Előzmények