Felszámolják az egyik Matáv-leányt

A Somogy Megyei Bíróság jogerős döntése értelmében felszámolási eljárás indult a Matáv egyik leányvállalata, az Egertel Rt. irányítása alatt álló Balatel Rt. ellen – írja a Népszabadság. A társaságot a Matáv többed magával még 1991-ben hozta létre a Siófok és a város környéki távközlési hálózat kiépítésére. A hálózatot a Matáv végül meg is vette, s 1998-ban tőkecsökkentés formájában a tulajdonosok 800 millió forintot vontak ki a cégből. Az anyavállalat végül stratégia megfontolásból a cég megszüntetése mellett döntött, ennek során a Balatel 96 százaléka az Egertelhez került. A folyamat csak nem akart véget érni, mert még egy 1993-as "gazdasági esemény" miatt a cég vezetői és az APEH vitába keveredtek. Ennek eredményeként tízmilliós nagyságrendű összeget követelt az APEH a társaságtól. Végül bíróság – az APEH kezdeményezésére – megállapította a Matáv-leány fizetésképtelenségét. Az összeget azonban sem az Egertel, sem a Matáv nem kívánja kifizetni, mivel előbbi úgy gondolja nincs köze a felszámolás alapjául szolgáló eseményekhez, míg utóbbi céges áttételen keresztül erre nem lát jogi lehetőséget.

Azóta történt

Előzmények