Rábíznád a gyereked?

Nagyjából öt év múlva jelenhetnek meg az autonóm járművek a világ útjain – óriási a verseny, hogy ki fogja letarolni a piacot.

Az amerikai autógyártó Ford tegnap jelentette be, hogy az Egyesült Államokban már folyó tesztjeit kiterjeszti Európára is, és jövőre megérkeznek kontinensünkre is a még kísérleti fázisban lévő autók.

A vállalat úgy tervezi – ahogy egyébként nagyjából a versenytársak is, hiszen minden nagy autógyártó folytat ilyen fejlesztéseket –, hogy az autonóm autók kisebb-nagyobb flottái (amennyiben a jogi környezet felkészül erre) 2021-ben jelennek meg az amerikai utakon. Ez persze csak az első lépés lesz, az önjáró autók komolyabb mértékű elterjedése később várható, de az éles üzem, akárhány autóról is lesz szó, áttörés lesz.

A Fordnak van egy nagy-britanniai fejlesztőbázisa Essexben, itt indul a tesztelés, de ezt ki fogják terjeszteni Németországra is, ahol Aachenben és Kölnben van kutatóközpontjuk. Részleteket később fognak közölni, de jelezték, hogy a vállalatnál egységes koncepció keretében folynak a fejlesztések, és a továbblépés fokozatos lesz: egyelőre a már jól ismert vezetéssegítő rendszerek továbbfejlesztése a cél, de el fognak jutni a teljesen autonóm autóig, és szeretnének ezen a dinamikusan fejlődő piacon vezető szerepet szerezni Európában is.

A Ford egyébként piacfelmérést is végzett Európában, melynek adatai igen érdekesek: a négyezer fős minta alapján azt állapították meg, hogy az egyéb digitális szolgáltatásokat nagy számban használó válaszadók 16 százaléka bízná egy önjáró autóra, hogy elvigye a gyerekeit iskolába. A Ford kampányában azt az adatot is kihasználja, hogy jelenleg egy európai polgár átlagosan évente 10 napot tölt az autójában dolgait intézve – úgy vélik, ezt a 10 napot vissza lehetne adni az embereknek az autonóm járművekkel.

Azóta történt

Előzmények