Régóta várt áttörést hozott az AI-világba a Google

Az Alphabet bemutatta a régóta várt Gemini AI-modellt: ez állítólag a ChatGPT-t is lekörözi a tesztek többségén.

Az Alphabet bemutatta az eddigi legfejlettebb és egyben régóta várt AI-modelljét, a Geminit. Ez sokkal ügyesebb és kifinomultabb a Google korábbi technológiájánál. Sundar Pichai vezérigazgató szerint az új modellek korszaka tükrözi a nagy tudományos és mérnöki erőfeszítéseiket, ami a legnagyobb a cég történetében.

A Gemini tudásának egy része a Bard szolgáltatásba is beépült most, a jövő év elején pedig a Bard hozza majd el a Gemini legfejlettebb verzióját.

A Gemininek három verziója lesz, ezek eltérő számítási teljesítményt kínálnak. A legerősebbet adatközpontokhoz, a leggyengébbet mobilokra (nagy hatékonysággal) tervezték. A Gemini AI-modell megalkotásában fő szerepet vállalt a DeepMind AI-részleg, és ezt állítólag már olcsóbb biztosítani a felhasználók számára, mint az eddigi modelleket. Vagyis nem csak okosabb, hatékonyabb is, közölte Eli Collins, a DeepMind egyik alelnöke. A tréningezés nagy számítási igényét is igyekeznek lefaragni.

Miközben a ChatGPT-t a legtöbb teszten állítólag lekörözi a Gemini, a Google új, egyedi AI-chipeket is hozott. A Cloud TPU v5p a nagy AI-modellek tréningezését segíti, 8960-at raknak egy kapszulába. Az LLM-ek tréningezésére a háromszorosára gyorsult.

Azóta történt

Előzmények