A Google Cloud segít digitalizálni a Telenor működését

Megállapodtak az együttműködésről: digitalizálják a Telenor működését, és közösen biztosítanak szolgáltatásokat az ügyfeleknek is.

A Telenor és a Google Cloud együttműködésbe kezdett abból a célból, hogy a norvég telekomcég globális működését digitalizálják, továbbá közösen nyújtsanak szolgáltatásokat az ügyfeleknek.

Amellett, hogy a Telenor saját IT-rendszerét és hálózatát a Google Cloud szolgáltatásaival erősítik meg, a szolgáltató ügyfeleinek digitális eszközöket biztosítanának. A Telenor 172 millió ügyféllel rendelkezik, az árbevételének nagyjából felét Ázsia, a másik felét a skandináv régió generálja. Sigve Brekke ügyvezető szerint a projekt nem csak nagy átalakulást hoz, de új bevételi forrásokat is akarnak találni: szerinte a telekomcégek a jövőben nem csak kapcsolódást biztosítanak, de ezen felül értéket teremtenek majd. Hozzátette, hogy a szoftverfüggőség miatt felhőalapú üzletet kell építeniük, a Google tudása, gépi tanulása és mesterséges intelligenciája pedig nagy segítség.

A digitalizációtól simább működést vár a Telenor, persze azelőtt lesznek kiesések.

A Google Cloud ügyvezetője, Thomas Kurian szerint ekkora cég alapműködésének digitalizációjában még nem vett részt a Google Cloud, ahogy a közös szolgáltatás méretei is újak. Első körben egyébként KKV-k számára nyújtanának segítséget a digitális működésre való átálláshoz, így nem csak adatközpontok felhőbe költöztetésén és optimalizálásán dolgoznak majd.

Azóta történt

Előzmények