A NASA újdonságai a Google Earthben

Az Egyesült Államok Nemzeti Légügyi és Űrhajózási Hivatala (NASA) április 30-án jelentette be, hogy egy új szolgáltatással bővíti a Google Earthben meglévő kínálatát: elérhetővé tették a Föld ionoszférájának „4 D-s” modelljét.

A projektet (Communication Alert and Prediction System – CAPS) megvalósító tudóscsapat nevében Lika Guhathakurta napfizikus nyilatkozott a programról, s elmondta, hogy az ionoszféra óriási szerepet játszik a mindennapi életünkben, hiszen állapota befolyásolja a repülést, a rádióamatőrök tevékenységét vagy a katonák munkáját is, s ez az „élőben” működő modell a számukra is nagy segítséget jelenthet.

Az ionoszféra a Föld légkörének legkülső határa – valójában ezt elhagyva érkeznek meg az asztronauták a világűrbe –, mely körülbelül 85–600 kilométeres magasságban húzódik. E széles öv állapota a rádióadások minőségének befolyásolása mellett komoly hatással van például a napjainkban egyre fontosabb műholdas navigációs rendszerek jeláramlására is: a nap-, illetve a mágneses viharok alaposan felbolydíthatják az ionoszférát. Épp emiatt vágott bele a NASA a Living with a Star (LWS – Együtt élünk egy csillaggal; egy nemzetközi projekt) program keretében a most bejelentett szoftver és rendszer kifejlesztésébe.

A szoftver használatához a NASA oldalára kell ellátogatni, ahol megtalálhatjuk azokat a linkeket, melyek a különféle animációkat betöltik a Google Earthbe. A légkör állapotát színkódok jelzik (például vörös az ionszféra ott, ahol valamilyen okból zavarokra lehet számítani, s kék, ahol jók a vételi viszonyok), a földgömböt természetesen el lehet forgatni, zoomolni lehet rá, s egy egérmozdulattal el lehet indítani a folyamatos forgást is. Ami igen fontos, az a „negyedik D”, vagyis hogy lehetőség van a kívánt időpontot is meghatározni – a műholdak információi alapján feldolgozott adatok egyébként 10 percenként frissülnek, s ez már nyugodtan nevezhető „élőnek”.

A NASA jó néhány szolgáltatást kínál már e legújabb mellett is a Google Earthön: a CAPS indulásáról szóló hivatalos blogban néhányat fel is sorolnak – például az éjszakai képeket vagy a tengerek hőmérsékletét bemutató eszközt is ők adják.

Azóta történt

Előzmények