Teljesen megújult, okosabb lett Magyarország Google-térképe

A Google ma tette közzé, hogy a legutóbbi frissítés után Magyarország kórházai, egyetemi campusai, idegenforgalmi célpontjai, de az ország legnagyobb temetői is korábban nem látott részletességgel kerültek fel a Google Térképre. A térkép intelligensebbé is vált, miután a Google autói bejárták az országot, és így pontosították az utcaneveket, közlekedési jeleket. (Korábban ezért terjedt el a hír, hogy a Street View adatbázisába készülnek már a képek, ám cég közölte: megállapodás híján még nem, térképpontosítást végeztek a kocsik.). A mostani bejelentés a következő európai országokat érinti: Andorra, Bulgária, Észtország, Gibraltár Lettország, Litvánia, Magyarország, Szlovákia, Szlovénia és Spanyolország.

A mostantól elérhető, új Google Térképen részletgazdagabban mutatkoznak az ország fürdői, a Balaton környéke, nemzeti parkok és más idegenforgalmi központok. A tájékozódásban mostantól az egyetemi campusok és kórházak pontos térképei, sétálóutcák, komp- és hajójáratok, parkok alaprajzai is segíteni fogják az odalátogatókat. Intelligensebb lesz az útvonaltervezés, a navigáció is, pontosított közlekedési jelzések, házszámok és utcanevek, a boltok, vállalkozások precízebb megjelenítése segítik az ország lakosait és az ide látogató turistákat.

Google térkép
Budapesti részlet a régi térképen...

Google térkép
... és az újon

A Google Térképet világszerte havonta egymilliárd ember használja, és a cég ezért döntött úgy 2008-ban, hogy elindítanak egy projektet, melynek keretében részletgazdagabbá és intelligensebbé teszik a térképeket. A Google mérnökei megbízható partnerek térképészeti adatait használják, ezeket vetik össze a légi- és műholdképekkel, illetve a Google autói által készített utcai fotókból származó információkkal, így például utcanevekkel, közlekedési táblákkal, jelzésekkel, üzletek elhelyezkedésével. A magyarországi térkép újjáépítésén több száz ember dolgozott.

Azóta történt

Előzmények