3D-s fotótúrákkal bővült a Google Térkép

Újabb fontos lépcsőfokára ért a Google projektje, melynek keretében lehetőséget adnak a felhasználóknak, hogy turistaútjaik (vagy épp lakóhelyük) nevezetességeiről készült képeiket megjeleníthessék a Google Térképben, megoszthassák másokkal is – jelentette be a hivatalos blogban Steve Seitz szoftverfejlesztő.

Az egyik fontos újdonság a feltöltött képek megtalálását segítő navigáció átalakítása. A Google Térkép rendszere tárolja és megjeleníti az egy-egy helyről készült képeket, a felhasználók képeiből egyfajta fényképes túrát készítenek. Az érdeklődők két módon érhetik ezeket el: vagy begépelik a keresősávba az adott hely nevét, ekkor a térkép mellett a bal oldalon megjelennek az elérhető túrák, ezekre rákattintva odavisz bennünket a szoftver. A másik megoldás már ismerős: a megfelelő réteget bekapcsolva kis ikonok jelzik a térképen az albumok helyét.

A másik újítás sokkal látványosabb: az egy-egy helyről készült, a Panoramio vagy a Picasa segítségével megosztott képek alapján a Google rendszere az adott látványosságról összeállít egy 3D-s bemutatót, melyet a fentiekhez hasonló módon érhetünk el. Így a Szabadság-szobor vagy a Szent Márk tér virtuálisan körbe is járható.

Fontos megjegyezni, hogy a 3D-s megjelenítéshez a MapsGL szükséges, mely a WebGL (Web-based Graphics Library) segítségével teszi ezt lehetővé a böngészőkben. Ennek a viszonylag új technológiának vannak rendszerkövetelményei, például legalább Windows Vista vagy Windows 7 operációs rendszer kell a működéséhez.

Azóta történt

Előzmények