A Google betiltja a Windowst

nowinA Google száműzi az alkalmazottak munkavégzésre használt számítógépeiről a Windowst – írta meg tegnap bennfentes forrásokra hivatkozva a Financial Times. A gazdasági lap értesülései szerint az internetvállalat januárban, a hálózata elleni támadási kísérleteket követően határozta el azt, hogy a Microsoft operációs rendszerét alternatívákkal helyettesíti. A cég világszerte több mint 20 ezer dolgozót foglalkoztat, a központi irányelv ennyi embert érinthet.

A Financial Timesnak név nélkül nyilatkozó alkalmazottak azt mondták: biztonsági szempontok indokolták a lépést. Az új munkatársak állítólag ma már csak Apple Macet vagy Linuxot futtató PC-t használhatnak, ha valaki mégis ragaszkodna a Windowshoz, egy informatikai felső vezetőtől kell engedélyt kérnie. A vállalat egyébként a saját fejlesztésű környezetek és alkalmazások használatára bátorítja az alkalmazottait, és hosszú távon a Chrome OS bevezetését tervezi.

A beszámolók szerint a Windows tiltásának nem mindenki örült, nem elsősorban a Microsoft operációs rendszerének hiánya, mint inkább a választási lehetőségek korlátozása miatt. „Az embereket jobban dühítette volna, ha a Windows helyett a Macet tiltották volna be” – mondta ugyanakkor az egyik alkalmazott. A Google a hírt nem kívánta kommentálni.

Két évvel ezelőtt az IBM a Microsoft másik kulcstermékének, az Office-nak a vállalati szintű visszaszorítását határozta el. Bár a korabeli híradások úgy tudták, a vezetés központilag elrendelte az irodai csomag lecserélését az ODF dokumentumformátumot használó alternatívákra, később kiderült, hogy nem kötelező érvényű rendeletről, csupán ajánlásról volt szó.

Előzmények