A színésznő, aki feltalálta a Wi-Fit

Nem véletlenül tisztelgett ma a Google is Hedy Lamarr előtt, aki 1914. november 9-én született Bécsben, és 2000. január 19-én halt meg az Egyesült Államokban, hiszen a szép és okos színésznő egy barátjával dolgozta ki, majd szabadalmaztatta azt a technológiát, melynek továbbfejlesztett változatait ma széles körben használjuk.

A kiemelkedő képességekkel rendelkező, gazdag családba született osztrák lány nagy tehetség volt minden téren: magántanárok tanították, már tizenévesként felnőtteket megszégyenítő műveltségre tett szert. De a világhírt a korán kezdett filmes pálya hozta meg számára, különösen egy olyan film, amelyben a korban különösen nagy visszhangot kiváltó jelenetben szerepelt: a kamera közvetlen közelből vette a jelenetben eljátszott orgazmus közben.

Első férje fegyvergyáros volt, és a komoly műszaki érdeklődéssel rendelkező Lamarr nagyon sokat megtanult mellette a haditechnikáról. De később elhagyta férjét, és az Egyesült Államokban csinált hatalmas karriert, Hollywood egyik ikonja lett.

A rádióvezérléshez a második világháború elején került közel, amikor szomszédjával, George Antheil zongorista-zeneszerzővel azon a problémán kezdtek el közösen gondolkodni, hogy miképp lehetne a torpedókhoz egy olyan rádiós vezérlést kialakítani, melyet nehéz megzavarni. Végül arra jutottak, hogy a frekvenciát az adónál és a vevőnél is gyorsan kell váltogatni – a zongora 88 billentyűje miatt végül 88 frekvenciát használtak, a vezérlést lyukszalaggal oldották meg.

A megoldást a General Motors kutatási igazgatójának tanácsára szabadalmaztatták Secret Communication System néven, és 1942-ben meg is kapták rá az oltalmat.

Lamarr - szabadalom
[+]

A kiváló eljárást (frequency-hopping) azonban a haditengerészet a felajánlás dacára sem használta fel, csak 1962-ben, a védettség lejárása után alkalmazták egy cég közreműködésével a kubai rakétaválság idején. Ám ezek után rá is telepedtek, civil felhasználásra csak 1985 óta van mód.

Hedy Lamarr munkáját később több módon is elismerték, az egyik kiemelkedő, hogy Európában a Feltalálók Napja is ma, november 9-én van az ő tiszteletére.

Azóta történt

Előzmények