Felpörgött a tabletpiac

Az IDC előrejelezése szerint a korábban vártnál jóval, közel 10 százalékkal több táblagép talál gazdára az idén. A piackutató a stabilan erős keresletre és a negyedik negyedévre várható kimagasló forgalomra való tekintettel módosította a héten a 2012-es év globális tabletpiaci forgalmára vonatkozó jóslatát. A korrigált becslés szerint 107,4 millió helyett 117,1 millió ilyen készülék fogy majd világszerte az idén. Ez a szám a prognosztizált PC-eladások közel harmada, azaz durván minden harmadik eladott desktopra, laptopra jut egy eladott tablet.

„A világ nagyobb részén folyamatosan fennálló gazdasági nehézségek ellenére a fogyasztók továbbra is rekordmennyiségű tabletet vásárolnak. Különösen erős keresletre számítunk a negyedik negyedévben” – mondta Tom Mainelli, az IDC e területért felelős kutatási igazgatója. Az elemző szerint az Apple iPad dominanciája nem fog veszélybe kerülni, de az új Android- és Windows-alapú modellek megjelenésével az ünnepi szezonra jelentősen szélesedik a választék.

Az IDC azt várja, hogy az iPadek részesedése a tavalyi 57,2 százalékról az idén 60 százalékra emelkedik ebben a termékkategóriában, hogy aztán 2016-ra 58 százalékra apadjon. Az androidos tabletek piacrésze 38,9 százalékról 35,3-ra csökken 2012-ben (majd 2016-ra 30,5-re), míg a Windowst futtató készülékeké a tavalyi 1 százalékról 4 százalékra (2016-ra pedig 11 százalékra) emelkedik.

Az elemzőcég úgy gondolja, hogy a Windows 8-ra és Windows RT-re épülő táblagépek megjelenése lendületet ad majd a piacnak, de ez a negyedik negyedévben alig érződik majd, elsősorban azért, mert az első modellek drágák lesznek, illetve a felhasználóknak is idő kell ahhoz, hogy megismerjék az új platformot.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények