Intel: az ARM lúzer, és az is marad

Az Apple iPhone-nak van egy nagyon komoly hibája: az, hogy Intel-processzor helyett ARM chipre épül – mondta a héten a tajpeji Intel Developer Forumon a világ legnagyobb processzorgyártójának két felső vezetője. A mobiltelefonok piacán domináns részesedéssel rendelkező rivális architektúra szokatlanul nyílt és fölényeskedő kritikája miatt magyarázkodni kényszerült az Intel PR-osztálya, mely egy nagy körültekintéssel megfogalmazott közleményben tudatta: az üzletágvezetőknek nem szabadott volna mások termékeiről beszélnie.

A hiba az ön készülékében van

A tajpeji rendezvényen az alaphangot – derül ki a ZDNet Australia helyszíni beszámolójából – Shane Wall, az ultrahordozható szegmensért felelős részleg egyik igazgatója adta meg azzal, hogy felvezető előadása után kritizálni kezdte az iPhone teljesítményét. „Ha egy alkalmazásnak lóerőre van szüksége, az iPhone csak erőlködik” – fogalmazott. Szerinte a telefon sikere nem a hardvernek, hanem az okos felhasználói felületnek és Steve Jobs kereskedői tehetségének köszönhető. A hardver ugyanis gyenge, „teljes internetezésre” nem alkalmas, ahhoz ma Intel-architektúra kell – hangoztatta, elfeledkezve arról, hogy cége egyelőre nem gyárt mobiltelefonokba szánt, alacsony fogyasztású CPU-t.

Shane Wall és Pankaj Kedia
Wall és Kedia a színpadon (Fotó: Suzanne Tindal/ZDNet.com.au)

Az Intel processzorai kétszer-háromszor nagyobb teljesítményt nyújtanak, és ez az előny a jövőben sem fog elpárologni, a technológiájuk két évvel előbbre jár. Nem valószínű, hogy a közeli jövőben lesz mód a „teljes internet” használatára ARM-alapú eszközökön, vagy ha mégis „a teljesítmény nagyon gyenge lesz” – jósolta. Színpadra érkező kollégája, Pankaj Kedia helyeselt: „Ismerem az útitervüket, tudom, merre tartanak, és egyáltalán nem aggódom.” Ő is úgy látja, hogy az iPhone hiányosságaiért nem az Apple, hanem az ARM felelős. Sőt, a probléma általános: „A mai okostelefonok valójában nem túl okosak. Az a bajuk, hogy ARM-ra épülnek” – mondta.

Nem ez volt az első eset, hogy az Intel vezetői nyilvánosság előtt azt hangsúlyozták, hogy a teljes internetes élményhez x86-os processzorra van szükség, de arra nem nagyon volt még példa, hogy pódiumon egy riválist és egy annak megoldását használó terméket nyíltan támadtak volna. Tény, hogy az iPhone-on egyelőre nem fut a Flash és a Java, azért sem, mert az ARM-architektúra esetében a programok portját minden chipimplementációra külön el kell készíteni. Az x86-os platformon erre nincs szükség, mert az egyik processzoron futó alkalmazás fut mindegyik másikon is.

Ejnye is meg nem is

A vállalat PR-csapata mindenesetre fontosnak tartotta a kijelentések élét tompítani, bár a kiadott, óvatosan szövegezett közlemény valójában nem határolódik el az elhangzottaktól. Az érintett vezetők felettese, Anand Chandrasekher által jegyzet nyilatkozat szerint „a Tajvanon elhangzott állítások nem voltak helyénvalóak, és az Intel alkalmazottainak nem szabadott volna egy konkrét ügyfél termékéről véleményt mondania.” A szöveg elismeri, hogy az Intel Atom processzorai ma még a mobiltelefonok méretkategóriájában nem tudnak versenyezni fogyasztásban az ARM-chipekkel, bár – teszi hozzá – erre sem kell már sokat várni. „Az Apple iPhone-ja pedig egy rendkívül innovatív termék, amely új és izgalmas piaci lehetőségeket teremt” – áll a tanítani való PR-fordulatoktól hemzsegő írásban.

Azóta történt

Előzmények

  • Óriási siker az iPhone

    Az Apple remek negyedéven van túl, de rendkívül óvatosan várja a következőt. Több iPhone fogyott, mint BlackBerry.

  • Eladó a Transmeta

    Az egykor ígéretesen indult, ma a technológiái licenceléséből úgy-ahogy megélő vállalat vevőt keres.

  • Új piacokat támad az Atommal az Intel

    A legnagyobb processzorgyártó újra versenybe száll a system-on-a-chipek (SoC) szegmensében. De ezúttal az ARM helyett x86-tal.