IT-biztonság 2005: újabb kritikus kockázatok

Egyre inkább a többplatformos alkalmazások, illetve a hálózati operációs rendszerek válnak a hackerek első számú célpontjaivá – állapította meg legújabb jelentésében a SANS Institute piackutató cég. Az előbbi csoportban találhatók backup, antivírus- és adatbázisszoftverek, valamint médialejátszók, az utóbbiban routerek operációs rendszerei, illetve egyéb hálózati eszközök programjai. A jelentés szerint 2005-ben az informatikai rendszerek 20 legkritikusabb sérülékeny pontja közül 13 ebből a két körből került ki, ezek a legkevésbé védett komputeres erőforrások a vállalatoknál. A 2004-es SANS-jelentésben még egyik csoport sem szerepelt a legnagyobb biztonsági kockázatot jelentő rések listáján, míg 2005-ban már a legjelentősebb problémák 65 százaléka ezekből került ki.

"Hat évvel ezelőtt a támadók az operációs rendszereket vették célba, amire válaszul a gyártók javították azok biztonságát. Ma már a népszerű alkalmazások kerülnek a célkeresztjükbe, amelyek fejlesztői még nem készültek fel megfelelően a védekezésre" – idézi Alan Pallert, a SANS Institute kutatási igazgatóját a Federal Computer Week.

Azóta történt

Előzmények