Java-versenyt hirdet a Ricoh és a Sun

Magyarországon először hirdetik meg a Ricoh és a Sun Microsystems nemzetközi fejlesztői versenyét, amelyre egyetemi és főiskolai hallgatók jelentkezését várják. A versenyfeladat egy ötletes Java-alkalmazás megírása, amely futtatható a Ricoh egy multifunkciós termékén (MFP). A pályázóktól olyan megoldást várnak, amely az irodai berendezésből korlátlan lehetőségekkel rendelkező integrált rendszert hoz létre.

A pályázat első szakaszában – mely június 1-től november 20-ig tart – olyan magyar felsőoktatási intézmények jelentkezhetnek, ahol a pályázat témájához kapcsolódó szak működik, vagy ilyen jellegű oktatás folyik. A regisztrált egyetemek és főiskolák hallgatói aztán szeptember 1-től nevezhetnek majd.

A pályázók az első fordulóban egy országos megmérettetésen vesznek részt, melynek nyertese továbbjut a 2009. áprilisi londoni döntőbe. Az európai döntő győztes csapata egy egyhetes San Franciscó-i utazást nyer, a JavaOne konferencián való részvétellel. A díjak között szerepel még egy Ricoh Aficio GX2500 zselés nyomtató, négy darab Ricoh Professional GR Digital II fényképezőgép, valamint Sun SPOT Development Kit és a Sun ajándékcsomagka. Az országos döntőben legjobb eredményt elérő négy csapat Ricoh Aficio MP2550 multifunkciós eszközt nyerhet felsőoktatási intézményének.

Azóta történt

Előzmények