Újabb ingyenes mesterkurzust indít a Sun

A Sun Microsystems Kft. a nagy érdeklődésére való tekintettel újabb mesterkurzus tanfolyamot indít Java Mesterkurzus 3 néven. Az immár bevált kezdeményezéssel a vállalat célja továbbra is az, hogy a megfelelő alapismeretekkel rendelkező szakemberek számára rövid idő alatt ingyenesen biztosítson a munkaerőpiacon keresett szaktudást úgy, hogy a cég a kurzus elvégzését követően, a tanfolyamot sikeresen elvégzőknek legalább egy évig a Sunnál vagy egy partnervállalatnál munkalehetőséget biztosít.

Kristóf Judit, a cég marketingigazgatója elmondta, hogy már most igen élénk az érdeklődés az újonnan meghirdetett tanfolyam iránt. „A tanfolyamot elvégzők az egyetemi tanulmányaikat egy két hónapos továbbképzéssel megfejelve a piacon azonnal és jó áron értékesíthető kurrens tudáshoz juthatnak” – magyarázta a népszerűség okait Kristóf.

A Java EE képzés során a Java programozási nyelv mélyebb megismerésén túl, olyan, az üzleti életben is jól hasznosítható gyakorlati tudásra is szert lehet tenni, mint a tervezési minták, Java fejlesztői környezet, valamint a szoftverfejlesztési módszertanok megismerése. A Sun a Java Mesterkurzus 3 képzést az ezidáig bejelentett tanfolyamokhoz hasonló üzleti feltételekkel hirdeti meg. Az ingyenes, 40 napos tanfolyamon – amelyet 2007. augusztus 27. és október 27. között  tartanak – 12 fő vehet majd részt. A jelentkezők közül kiválasztott jelöltekkel a Sun szerződést köt. Ennek értelmében számukra a képzés ingyenes, ugyanakkor vállalják, hogy a képzést követően legalább egy évig a Sun megbízásából a Sunnál vagy valamely Sun-partnernél fognak dolgozni.

Azóta történt

Előzmények