Jóval gyorsabbak a 2007-es Nortonok

A magánszemélyek és vállalatok IT-biztonsági piacán – ahol mostanában egyre nagyobb a tülekedés – láthatóan nagy erőfeszítéseket tesz pozícióinak megtartására a 40 országban jelenlévő kaliforniai Symantec. A jelenség okai között érdemes megemlíteni, hogy a Microsoft e területen történő látványos megjelenése jelentős riadalmat okozott a biztonsági szoftverek hagyományos gyártói között, akik most megpróbálják helyzetüket új technológiai megoldások bevezetésével stabilizálni, igyekeznek minél kényelmesebb kiszolgálást biztosítani ügyfeleiknek. A Symantec az elmúlt évben több akvizíciót is végrehajtott, melyek láthatóan hasznára váltak az új változatoknak. A hazánkban tegnap bemutatott, magyar nyelvű Norton AntiVirus 2007 és Norton Internet Security 2007 termékek fokozottan keresik a felhasználók kegyeit: lényegesen gyorsabbak lettek, a legtöbb döntési procedúrától megkímélik az embert, a telepítés néhány perc alatt megtörténhet, és a működés szinte minden mozzanata már a háttérben zajlik. Természetesen választható az is, hogy a problémás események jelzésekor magunk dönsünk az eljárásokról, ezt azonban a többség nem szívesen vállalja fel.

A változó fenyegetettségi trendek egyik jellemzője manapság, hogy a vírusírók folyamatosan új verziókat hoznak létre a kártékony kódokból, ahelyett, hogy teljesen új vírusokat alkotnának. A Blasternek például 416 variánsát jegyezték fel eddig a szakemberek. A NAV 2007 erre az egyre jellemzőbbé váló trendre reagál azzal az új technológiával, amely teljes féreg- és víruscsaládokat blokkol anélkül, hogy folyamatosan egyéni jelzést követelne meg minden egyes támadáshoz. A fentieken túl megtalálja a vírusok olyan új fajtáit is, amelyek rootkiteket használva próbálnak elrejtőzni a biztonsági szoftver elől. Ez a szabadalmaztatás alatt álló technológia felfedezi a rejtőzködő veszélyeket a rendszer minden szintjén, beleértve az alkalmazást, a felhasználói módot és a kernelszintet is. A továbbfejlesztett, az előző verzióhoz képest 30-35 százalékkal gyorsabb – egy 1 GB méretű állományt kb. 2,3 perc alatt átvilágító – szkennelési képességek még az installálás előtt lehetővé teszik a kémprogramok felfedezését és eltávolítását. A gyors szkennelés naponta ajánlott, míg a teljes ellenőrzést hetente érdemes elvégezni.

A Norton Internet Security 2007 (e termék esetében 1, 3 vagy 5 felhasználós csomagok közül lehet majd választani) minden funkciót tartalmaz, amelyek a Norton AntiVirus 2007-ben megtalálhatók. Memóriaigénye fele-harmada a vetélytársak hasonló termékeinek, mintegy 10-15 MB-ot igényel. Az új, adathalászat (phishing) elleni védelmi funkció megvédi a felhasználókat az azonosítók ellopásától. Az Intrusion Prevention (betörésvédelmi) a még nem befoltozott sérülékenységekkel szemben nyújt védelmet. A Symantec felkészült a Vista megjelenésére is, igaz, vannak vitái a Microsofttal az együttműködés tekintetében, de a szükséges frissítés időben, ingyenesen letölthető lesz a gyártó weboldaláról.

A megerősített tűzfal a felhasználók egyik legnagyobb félelmét szünteti meg, amelyet a jelenlegi internetbiztonsági megoldások okoznak: a zavarkeltő tűzfalriasztásokat. A tűzfalalkalmazások többsége a felhasználók döntésére bízza, hogy blokkolják vagy beengedik azokat a szoftvereket, amelyek az internetkapcsolaton keresztül akarnak a gépükre települni. De csak kevesen olyan gyakorlottak, hogy maguk hozzák meg a döntést. A Norton Internet Security 2007 megerősített tűzfala automatikusan beengedi a hasznos alkalmazásokat, míg blokkolja a kémprogramokat, vírusokat, férgeket, a fehérgalléros internetes bűnözést segítő programokat és a hackereket.

Újdonság még, hogy csak opcionálisan választhatók az AntiSpam és a Parental Controls funkciók, ingyenes csomagban kínálják a Norton Internet Security 2007 felhasználói számára. Ezek az elemek az alacsony érdeklődési szint miatt maradtak ki az alapváltozatból, ráadásul így a szoftver működése is gyorsabb lett.

Egyéves használatra az alap Norton AntiVirus 2007 bruttó ára 11 300 – 13 500 Ft, a Norton Internet Security 2007 árszintje pedig az előzetes kalkulációk szerint 15 900 és 19 000 Ft között várható. Változást jelent, hogy a frissítések (upgrade) árszintjei közelebb kerülnek az alapárakhoz, viszont aki többet vásárol egyszerre, az akár 30-40 százalékkal is olcsóbban juthat hozzá ezekhez a termékekhez.

Azóta történt

Előzmények