Szabotázs okozhatta a kábelszakadást a Földközi-tengeren

Két nappal ezelőtt Egyiptom partjai közelében elvágták az Európát és Ázsiát összekötő tenger alatti kábelek közül az egyik legfontosabbat, és ennek következtében rövid ideig komoly lassulás, illetve szolgáltatás-kimaradás következett be néhány afrikai, illetve ázsiai országban. Habár ilyenkor az adatforgalmat átirányítják más útvonalakra, az ottani forgalomnövekedés miatt szinte mindig bekövetkezik a lassulás, esetleg – mint most is – megtörténhet az is, hogy bizonyos területeken átmenetileg elérhetetlen lesz az internet.

A szóban forgó kábel gazdája a Seacom, akik szerdán jelentették be a kábelszakadást. Mivel az egyiptomi hatóságok nem sokkal ezek után letartóztattak három embert a történtek miatt, felmerült a gyanú, hogy nem balesetről van szó – nem szokatlan, hogy halász- és egyéb hajók partközelben véletlenül elszakítanak egy kábelt –, hanem szabotázsról. Egyes tudósítások szerint az egyiptomi hadsereg szóvivője azt közölte, hogy rajtakapták a gyanúsítottakat, amikor körülbelül 800 méterre az alexandriai tengerparttól egy halászhajóról rongálták a kábelt.

cable map
Az interaktív térkép eléréséhez klikk! a képre

Az incidensben több kábel is érintett volt: a South East Asia–Middle East–Western Europe 4 (SMW-4), az India-Middle East-Western Europe (I-ME-WE) és a Europe India Gateway (EIG), ezek közül az első a legfontosabb.

A helyreállítási munkák már megkezdődtek, ám a tenger alatti kábelek esetében ezek elhúzódhatnak: egy javítóhajónak meg kell keresnie a szakadást, szakadásokat, majd kiemelni a darabokat és újra összekötni őket, így az üzemeltetők általában nem is szoktak javítási határidőket megadni, mivel túl sok tényezőtől függ, hogy mennyi ideig tart a helyreállítás.

Előzmények