Kábeltolvajok miatt nincs internet Kispesten

Péntekre virradó éjjel Budapest 19. kerületében lopás miatt megrongálódott 21 távközlési törzskábel. A rongálás miatt bekövetkezett szolgáltatáskiesés elhárítását és az előfizetői vonalak működésének helyreállítását azonnal megkezdték és azóta is folyamatosan végzik a Magyar Telekom szakemberei, de a teljes helyreállítás várhatóan több napot vesz igénybe – közölte ma a távközlési vállalat.

A kábeltolvajok a 2008. februári hasonló kábellopás helyszínén rongálták meg a vezetékes távközlési hálózatot. A bűncselekmény következtében Kispesten több mint 10 ezer előfizetői vonalon átmenetileg elérhetetlenné váltak a vezetékes távközlési szolgáltatások. Azt, hogy mekkora anyagi kár keletkezett, a vállalat csak a helyreállítást követően tudja felmérni.

A Magyar Telekom ismeretlen tettes ellen tett feljelentést. A szolgáltató a hatályos Általános Szerződési Feltételeiben foglaltaknak megfelelően a szolgáltatás havi díjának a szolgáltatáskiesés idejére eső arányos részét jóváírja ügyfeleinek a következő számlán – közölték.

Azóta történt

Előzmények