A Magyar Telekom befejezte a megrongálódott hálózat helyreállítását

A Magyar Telekom szakemberei a tervezettnél korábban, ma reggel befejezték a hibaelhárítást a kábellopás miatt megrongálódott vezetékes hálózaton Budapest 19. kerületében, így ismét hibamentesen működnek a vezetékes távközlési szolgáltatások.

A kiemelt intézményi és vállalati ügyfeleket követően folyamatosan állították helyre a lakossági előfizetői vonalakat, így azok mintegy kétharmada már 3 napon belül ismét működött. Ma reggeltől az utolsó megrongált vonalakon is újból elérhetők a vezetékes távközlési szolgáltatások.

A vállalatot ért károk felmérése még folyamatban van. Előzetes becslések szerint a kárösszeg a helyreállítások költségével és a kiesett forgalom értékével együtt meghaladhatja az 50 millió forintot is. A hasonló, nemegyszer azonos helyszínen megismétlődő károkozások megelőzése érdekében a Magyar Telekom továbbra is fenntartja biztonsági intézkedéseit, s úgy vélik, hogy a tömegessé vált kábellopások azonban valamennyi távközlési és más hálózatüzemeltető szolgáltatót károsítják, és a jelenlegi szabályozási környezetben számítani kell azok ismétlődésére. Ezért a Magyar Telekom közleményében leszögezi, hogy aktívan támogatja a kábellopások letörésére és a színesfém-kereskedelem átláthatóbb szabályozásának kialakítására irányuló hatósági, önkormányzati és vállalati kezdeményezéseket.

Ahogyan ezt korábban már közölték, a Magyar Telekom a hatályos Általános Szerződési Feltételeiben foglaltaknak megfelelően a szolgáltatások havidíjának a szolgáltatás-kiesés idejére eső arányos részét jóváírja ügyfeleinek a következő számlán.

Azóta történt

Előzmények