Kétszer gyorsabb ADSL-lel csábít a Tvnet

Sajátos akcióval köríti a Tvnet ügyfélszolgálati hátterének és weboldalának megújítását. Az internetszolgáltató a számlabemutató névre keresztelt kampányban azzal igyekszik magához csábítani riválisai ügyfeleit, hogy változatlan havi díj mellett kétszeres sávszélességet biztosít számukra. (1 és 2 megabites kapcsolatok esetén a korábbi havi díj összegétől függően az is elképzelhető, hogy a letöltési sebességet megháromszorozzák – pontosítottak később.) Az egyelőre csak a budapestiek számára elérhető szolgáltatóváltáshoz egy havi internetszámlát kell bemutatni a Tvnet ügyfélszolgálatán. A június 6-án kezdődő, két hónapos kampánytól előfizetői számának tízszázalékos bővülését várja a szolgáltató.

A kampányban elsősorban olyan új ügyfelekre számítanak, akiknek az ár mellett a szolgáltatás sebessége is különösen fontos – mondta ifj. Lengyel Tibor, a Tvnet ügyvezető igazgatója.

A cég januárban indította el lakossági ügyfelek számára a saját hálózatán nyújtott ADSL 3G szolgáltatást, amelynél a leggyorsabb csomag 6,5 Mbit/s maximális letöltési sebességet biztosít. A számlabemutató akció keretében az új előfizetők számára is ez a legnagyobb elérhető sebesség.

Azóta történt

Előzmények