Kevesebbet fogyaszt az új Atom processzor

Új, a grafikus magot és a memóriavezérlőt integrálva tartalmazó Atom processzorokat mutatott be ma az Intel. Az új chipek a Pine Trail kódnevű platform alapelemei, melyet netbookokba és kis méretű asztali gépekbe építenek majd a gyártók, januártól.

A szokásoktól eltérően ezúttal nem a teljesítmény a bejelentés kulcsszava, hanem az integráció, az új Atomokban lévő processzormag ugyanis semmivel sem erősebb, mint a korábbiak, a tulajdonságaik megegyeznek: mindkettő támogatja a Hyper-Threading technológiát és magonként 512 KB másodszintű gyorsítótárat tartalmaz. Az újdonság itt az, hogy a grafikus mag és a DDR2 memóriavezérlő integrálásával a platform három helyett két chipet használ csak, aminek köszönhetően a helyigénye és a fogyasztása is csökkent. Az Intel adatai szerint az új platformmal netbookoknál átlagosan 20, asztali gépeknél pedig 50 százalékkal mérsékelhető a fogyasztás.

A vállalat három új processzort mutatott most be, az egymagos N450 netbookokba, az egymagos D410 és a kétmagos D510 pedig belépő szintű desktopokba való, mindhárom 1,66 GHz-en üzemel. A platform – a processzor és az NM10 Express I/O-vezérlő – tipikus fogyasztása 7, illetve 12 és 15 watt. Az integrált grafikus mag, az Intel GMA 3150 továbbra sem támogatja a HD-videók és a Flash tartalmak lejátszását, de a PC-gyártóknak lehetőségük van harmadik féltől származó gyorsítóchipet alkalmazni e feladatok ellátására.

Az Intel eddig több mint 40 millió Atom processzort szállított netbookokba, ezzel ez a termékkategória sikeresebb startot mondhat magáénak, mint az Apple iPhone vagy a Nintendo Wii. A chipet használó számítógépek száma 2011 várhatóan százmillió fölé nő.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

  • Talpra állt a PC-piac

    Már az idén is szerény növekedés várható, de az elkövetkező négy évben lendületesebb bővülés jön majd.

  • Samsung notebookok: tavasztól a magyar piacon

    A vállalat februárban itthon is megkezdi a noteszgépek és netbookok forgalmazását.

  • Nagyot szólt az Atom

    Az Intel fölénye a notebookokba és szerverekbe szánt chipek szegmensében lehengerlő. Az AMD a desktopokban erősebb.

  • Mindenki netbookot akar

    Az idén minden ötödik eladott hordozható gép netbook lesz – jósolja egy piackutató. A notebookok piaca eközben stagnál.