Kicsinyes per a milliódolláros honlap ellen

Bevalljuk, az utóbbi hónapokban kedvencünkké vált ez a 21 esztendős brit fiatalember, Alex Tew, aki saját pofonegyszerű ötletéből dollármilliomos lett – ezt bizonytja, hogy kétszer is írtunk róla. Azt azonban már minden médiavisszhang ellenére is túlzásnak éreztük, hogy arról is beszámoljunk, hogy hősünk nevezetes honlapját legutóbbi írásunk megjelenése óta folyamtosan támadják (a két dolog között természetesen nem keresünk összefüggést). Az elárasztásos (DoS) támadások célja az, hogy a honlap működését ellehetetlenítsék, noha ebből nyilvánvalóan nem húznak hasznot a támadók.

Alexnek azonban könnyen kényelmetlensége származhat belőle, hiszen a gazdagságát pixelenként összeadó hirdetők épp azért fizettek, hogy számukra megjelenési felületet biztosítson a honlap. Legalábbis egy részük – a többség motivációja inkább csupán annyi lehetett, hogy ki ne maradjon egy ilyen jó buliból, amiről még sokáig fog cikkezni a sajtó.

A brooklyni Elijah Kliger azonban szemlátomást az első csoportba tartozik, mivel pert fontolgat a támadások miatt hat napig teljesen elérhetetlen honlap gazdája ellen. Igaz, épp Kliger volt az, aki mindenki másnál többet fizetett egy pixelért, ő volt a nyertese ugyanis annak az eBay-aukciónak, amelynek keretében Alex az utolsó 1000 pixelt értékesítette. A csodadiétás csodafogyasztószereket árusító Kliger – mint arról beszámoltunk – 38 100 dollárt fizetett az utolsó szabadon maradt 50x20 pixeles területért, és most úgy érzi, a kimaradás miatt kárpótlás illeti, hiszen nem tudta a szerződésnek megfelelően elérni remélt célközönségét.

Véleményünk szerint viszont mindössze arról van szó, hogy Kliger is azok közé tartozik, akik nagyon irigylik Alextől az egymillió dollárt, és szeretnének belőle egy részt kihasítani. És talán abban is bízik a diétás üzletember, hogy a botrány miatt többen keresik fel a Millió Dolláros Honlapot, illetve azon belül az általa megvásárolt területen kéklő "DIET" feliratot (mint ahogy azt e sorok írója is megtette, de nem kattintott rá, azértse). Tudják, furán működik a reklám manapság.

Azóta történt

Előzmények