Az ember, aki Bill Gates lehetett volna

Ahogy a múltkor megígértem, vasárnaponként a történelem rovatunk egy-egy, az adott napra vonatkozó esemény részletesebb leírásával bővül.

Kedvcsinálónak a mai szöveghez::

„Kildall és az IBM eredménytelen tárgyalása az IT ipar egyik legnagyobb mítoszává nőtte ki magát, olyan legendává, melyről bizonyítékok nem állnak rendelkezésre, és minden érintett másképp emlékszik vissza rá. Bill Gates többször elmondta újságíróknak, hogy Kildall magának köszönheti, hogy nem a CP/M töltötte be azt a szerepet, melyet a PC-DOS (később: MS-DOS), mivel felelőtlenül és hanyagul állt a tárgyalásokhoz (egy ilyen fontos tárgyalás idején »röpködött«). Gary Kildall ezt szóban és írásban egyaránt tagadja, ő az IBM-et hibáztatja az árazási trükkért, illetve Bill Gateset kárhoztatja, akit azzal vádol, hogy »sokat elvett tőlem és az iparágtól«, mivel úgy véli, hogy a PC-DOS »tisztán és egyszerűen lopás«. (Kildall számára állítása szerint a legfájóbb az volt, hogy amikor a Washingtoni Egyetemen a számítástechnikai oktatás elindításának 25. évfordulóját ünnepelték, az ülés díszszónokának nem az itt PhD-t szerző, számtalan találmányt és fejlesztést jegyző mérnököt és tanárt, hanem azt a Bill Gatest kérték fel, aki félbehagyta egyetemi tanulmányait a Harvardon.) Az IBM részéről nagyon kevésszer kommentálták a történteket, és akkor sem árultak el tényeket, legfeljebb tagadták Kildall állításait.”

Újra felhívom a figyelmet a múltkori bejegyzésre:

Kérjük olvasóink segítségét, mégpedig két módon.

Egyrészt természetesen – ahogy eddig is – nagy örömmel várjuk az olyan reakciókat, amikor valaki a kész szócikk elolvasása után korrekciót juttat el hozzánk (forrással, bizonyítva), így közösen emelhetjük a szöveg minőségét.

Másrészt: megadjuk előre, hogy az adott hónapban milyen események kapnak hosszabb szöveget, így ha valakinek vannak exkluzívnak, fontosnak érzett információi, akkor azok már eleve belekerülhetnek a szócikkbe (gondolok itt pl. olyanra is, hogy egy ma már múzeuminak számító hardverrel vagy szoftverrel kapcsolatban vannak esetlegesen másokat is érdeklő tapasztalatai, dokumentumai stb.).

Természetesen mindkét esetben jelezzük, hogy kinek köszönhetjük az adatot, a forrást.

Májusban a maradék időszakban két szócikkel indítjuk a bővítést:

1942. május 19.: Megszületett Gary Arlen Kildall, a nagy sikerű CP/M operációs rendszer kifejlesztője, a Digital Research Inc. alapítója. Legendáját rejtélyes történet alapozta meg: az 1980-as sikertelen tárgyalása a CP/M licenceléséről az IBM-mel, melynek hátterében ott láthatjuk a Kildallt ajánló Bill Gatest, aki a kudarc után szerződik az IBM-mel az MS DOS 1.0-ra, melyet sokan a CP/M koppintásának tartanak. Kildall egy fejsérülés következtében 1994-ben elhunyt.

1949. május 26.: Megszületett Howard G. „Ward” Cunningham, amerikai programozó, a wiki-típusú oldalak kitalálója.

Várjuk a jelentkezéseket, és minden közreműködőnek, segítőnek előre is köszönjük, hogy időt szakít minderre!

Azóta történt

  • Szövegből videó – Bill Gates újra aktív

    Valószínűleg nem a Microsoft visszavonult vezetőjéé a főszerep a szabadalmaztatás alatt álló technológia kifejlesztésében, de adja hozzá a súlyát és tekintélyét.

  • 1942. május 19.

    Megszületett Gary Arlen Kildall, a nagy sikerű CP/M operációs rendszer kifejlesztője, a Digital Research Inc. alapítója. Legendáját rejtélyes történet alapozta meg: az 1980-as sikertelen tárgyalása a CP/M licenceléséről az IBM-mel, melynek hátterében ott láthatjuk a Kildallt ajánló Bill Gatest, aki a kudarc után szerződik az IBM-mel az MS DOS 1.0-ra, melyet sokan a CP/M koppintásának tartanak. Kildall egy fejsérülés következtében 1994-ben hunyt el.

Előzmények