Két év múlva már lesz kínai űrállomás

Egy vezető kínai tisztviselő azt nyilatkozta az állami Xinhua hírügynökségnek ma, hogy 2018 folyamán pályára állítják a tervezett űrállomás alapegységét, és ez lesz az első fázisa annak, hogy a tervek szerint 2022-re egy olyan űrállomást alakítsanak ki, melyben folyamatosan tartózkodnak űrhajósok – írta meg a Reuters hírügynökség. Az űrprogram azért halad különös gyorsasággal és erőltetett menetben, mivel állami támogatással, a kínai elnök kiemelt figyelme mellett zajlik, ugyanis a politikai vezetés számára kiemelt projektnek számít.

A helyzet kísértetiesen emlékeztet a hidegháborús viszonyokra, ugyanis most Kína és az Egyesült Államok folytat űrversenyt, és az USA nem nézi jó szemmel a kínai űrfejlesztéseket, hiszen ezeknek katonai hatásuk is van.

A tudósítás szerint az alapmodul neve „Tianhe-1” lesz – ez az elnevezés kínaiul a Tejutat jelenti. Ehhez később két modul csatlakozik majd, és így lesz kész a tervek szerint 2022-re az űrállomás. A kínai űrügynökség szóvivője szerint nagyon fontos, amit csinálnak, mivel a Nemzetközi Űrállomás feltehetően 2024-ben befejezi munkáját, az új kínai egység lesz az egyetlen, amelyik működőképes állomásként jelen lesz az űrben.

A kínai űrügynökség azt is közölte, hogy idén és jövőre űrhajók és teherűrhajók felbocsátására is sor kerül, illetve tervezik egy, a Hubble űrtávcsőhöz hasonló egység felbocsátását is. Emellett a korábbi híradások beszámoltak arról, hogy Kína a Holdat is megcélozta – egy ma már valószínűleg idejétmúlt, inkább politikai, mint tudományos terv szerint 2020-ra bázist akartak építeni a Holdon.

Azóta történt

Előzmények