„A szabad ismeretek fogalma azt jelenti, hogy minden megnyilatkozási formával, nem csak a szoftverekkel, hanem a zenékkel, a filmekkel és a szövegekkel is szabadon rendelkezhessünk. A szabad ismeretekkel én szabadon tovább dolgozhatok. A szövegeket átírhatom, a zenéket felhasználhatom, a filmeket feltehetem a blogomba.”
Így definiálta a szabadon hozzáférhető és felhasználható információkat Matthias Spielkamp, a Wizards of OS Berlinben, szeptember 14. és 16. között megrendezett negyedik kongresszusának egyik szervezője. Az „Operációs Rendszerek Nagymesterei” 23 országból hívtak meg tudósokat, művészeket és netaktivistákat a háromnapos rendezvényre.
A konferencia célját Spielkamp a Creative Commons, a hagyományos szerzői jogtól eltérő copyright-forma kitalálójától, Lawrence Lessigtől vett idézettel határozta meg. „Egy remix-kultúrában élünk. Vagyis, azáltal, hogy mind több megnyilatkozási formát digitalizálnak, könnyen lehetséges ezeket felhasználni, s ez azt jelenti, folyamatosan kreatívan lehet velük dolgozni, hogy a saját munkáinkba, a saját alkotásainkba be lehet őket építeni. Ez azonban nem lehetséges, ha nem lehet szabadon hozzájuk férni. A kreativitásnak ez a robbanásszerű terjedése, amelyet az interneten láthatunk, csakis azért lehetséges, mert az ismeretek szabadon hozzáférhetőek voltak.” Ám az ismeretek szabadsága a kongresszus szervezője szerint veszélyben van. Véleménye szerint az információszabadság ellenségének a neve: copyright. A szerzői jogi rendelkezések ma világszerte erősen korlátozó jellegűek, s gondoskodnak arról, hogy az információkhoz csak bizonyos meghatározott módokon lehessen hozzáférni. Aki egy zenét, egy filmet vagy egy könyvet vásárol, az nem cselekedhet saját akarata szerint velük, csak akkor, ha megszerzi a jogtulajdonos engedélyét.
Forrás: www.netzpolitik.org
A kongresszuson nem követelték a szerzői jog megszüntetését. Felpanaszolták viszont, hogy már oly módon élnek ezzel vissza, amely hátráltatja a kreativitást és akadályozza a kulturális fejlődést. Spielkamp példaként megemlítette, hogy néhány éve egy zenész még nyugodtan felhasználhatott mások darabjaiból részleteket kreatív feldolgozásokra. Ma ez a műfaj kihalóban van, mert minden egyes rövid zenei idézethez meg kell szerezni az engedélyt. De ugyanez működik más megnyilatkozási formák esetében is: „Mondjuk, készítek egy dokumentumfilmet, s abban szerepel egy plakát – lehet az egy másik film plakátja – a háttérben. Ekkor nekem mint dokumentumfilmesnek kötelességem utánajárni, hogy ezt a plakátot szerepeltethetem-e a filmemben. Ezek azok a dolgok, amelyekre muszáj azt mondanunk, hogy a szerzői jog itt már nyilvánvalóan extrémizmusba fordult át.”
Az internet korszakában azonban kilátástalan vállalkozás behajtani az összes, a szerzői jogokból fakadó jövedelmet. A zenekiadók ez irányú törekvései ezért időnként már megsértik a fogyasztók privát szféráját. Ha például valaki egy zeneszámot vásárol online módon, azt nem tudja minden lejátszón meghallgatni. A megvásárolt zenék másolhatósága is korlátozott, mert a korlátlan másolást gátló, vírusszerű szoftvereket telepít a felhasználó, anélkül, hogy ezt észrevenné. Ez az erős felügyelet a művészeket is szoros keretek közé zárja. Ha pénzt akarnak keresni, akkor műveik jogait nagy konszerneknek kell elkótyavetyélniük, nincs más választásuk. Minden jogot átadnak ezeknek a nagy cégeknek, saját műveiket ezután még saját weblapjukon sem tehetik közzé.
Forrás: www.netzpolitik.org
Digitális anarchia vagy a felhasználók totális ellenőrzése – a kongresszus résztvevői e két szélsőség között igyekeztek a középutat megtalálni, hogy a digitális információkat törvényesen szabályozzák ugyan, ám többoldalúan is fel lehessen használni őket. A művészeknek maguknak kellene meghatározni, hogy ki és mit tehet alkotásaikkal. Sokan pártolják ezért a mind népszerűbb Creative Commons licencet. Spielkamp szerint ez az egyik legjobb megoldás: „Az ember azt mondhatja: Szeretném, ha ez a szöveg, amelyet írtam, ez a zene, amit komponáltam, másoknak is rendelkezésére állna, hogy kreativitásukat kifejthessék – egészen addig, amíg nem kereskedelmi célból használják fel. Ha valaki viszont az én alkotásaimmal pénzt akar keresni, az már engem is érint, erről meg kell kérdezni engem.”
A kongresszus résztvevői ilyen alternatív gazdasági modellek után kutatnak, hogy az információszabadságot és a művészek, alkotók megélhetését egyaránt biztosíthassák. Ilyen ötlet például az, hogy minden egyes internetcsatlakozás után havonta kulturális illetéket lehetne beszedni. S azok, akik feltesznek tartalmakat a világhálóra, évente ebből a közös alapból kapnának javadalmazást, annak a mértékében, ahányszor a dalaikat vagy filmjeiket letöltötték.
