Kis magyar szenzáció: elérhető a Leonar3Do ingyenes 3D-s modellezője

A Leonar3Do ma jelentette be, hogy a cég a közelmúltban kifejlesztette első, böngészőalapú, közösségi digitális 3D modellező alkalmazását, az ingyenesen használható Leopolyt. A közlemény szerint a szoftver fejlesztésénél az alapkoncepció az úgynevezett „evolúciós modellezés” és a lehető legkönnyebb kezelhetőség volt.

Minden, a felhasználók által alkotott és elmentett 3D objektum elérhető az összes felhasználó számára, és tovább is alakítható. A modellek visszakövethetőek az egyes elmentett stádiumok szerint, így az összes verzió fejleszthető. Ennek eredményeképpen hosszútávon a közösség azokat a modelleket fejleszti, amikben lát további potenciált, és azokat veti el, amiket nem érdemes kiegészíteni/kijavítani.

A Leopoly további érdekessége, hogy natív 3D monitorokon a böngészőben futó program 3D-re kapcsolható. A mozikból jól ismert egyszerű passzív 3D papírszemüveg egyből térben jeleníti meg számunkra az objektumokat. A cég közli, hogy a világon elsőként renderelési idő nélkül, tetszőlegesen formálhatóak és színezhetőek az alkotások.

Az említetteken kívül plusz funkció az is, hogy az objektumok nyomtathatók 3D-ben, ezt akár az oldalba integrált három különböző nyomtatócég szolgáltatásának segítségével is megtehetik a felhasználók.

A cég csattanóként közli a hírt, hogy a Leap Motion és a Leopoly összeillesztését is megvalósították, és ezzel a fejlesztéssel, a Leap Motion felhasználói gyakorlatilag ingyenesen, online képesek 3D-ben modellezni szabad kézzel is.

Azóta történt

Előzmények