Leveszi a boltok polcairól a BlackBerryket a T-Mobile az Egyesült Államokban

A nagy mobilszolgáltatók közül elsőként a T-Mobile reagált a BlackBerry néhány napja tett azon bejelentésére, hogy a kanadai okostelefon-gyártó a jövőben teljes erővel a vállalati piacra kíván fókuszálni, és a fogyasztói szegmens még a mostaninál is kisebb figyelmet kap majd – ha kap egyáltalán. Az Egyesült Államokban jelenleg negyedik legnagyobb mobilszolgáltató vállalati szolgáltatásokért felelős alelnöke azt nyilatkozta a Reuters hírügynökségnek, hogy a T-Mobile leveszi amerikai boltjainak polcairól a BlackBerry készülékeket, és a jövőben kizárólag webshopjain keresztül fogja értékesíteni azokat. David Carey a döntést a gyenge kereslettel indokolta, valamint azzal, hogy a BlackBerryket inkább vállalatok veszik, értelemszerűen nem a sarki T-Mobile boltban.

A BlackBerry közben úgy döntött, hogy nem tartja meg hagyományos negyedéves elemzői konferenciahívását, amire az eredeti tervek szerint pénteken került volna sor. Ettől függetlenül a második negyedéves pénzügyi jelentés holnap megjelenik, de a múlt heti előzeteshez képest egészen biztosan nem lesz benne számottevő újdonság.

Azóta történt

Előzmények