Antinyomtatót fejlesztettek brit tudósok

Olyan eljárást fejlesztettek ki a Cambridge-i Egyetem kutatói, amellyel a papírról eltüntethető a lézernyomtatóval készült nyomat. A megoldás – mondják – az irodai nyomtatást teheti környezetkímélőbbé azzal, hogy a segítségével ugyanazt a papírt többször is fel lehet használni. A kutatás jelenlegi állása szerint nagyjából háromszor lehet nyomtatni ugyanarra a papírra anélkül, hogy az ne színeződne el vagy károsodna.

Az „antinyomtatás” nem újdonság, a Toshiba például már forgalmaz olyan készüléket, amely képes a lézernyomatok eltüntetésére, de az speciális, adott hullámhosszú fényre elhalványodó kék tintát használ. A cambridge-i kutatók eredményének újdonsága, hogy nem igényel egyedi tonert vagy papírt, elméletileg bármely piacon lévő megoldással működik.


A Toshiba megoldása így működik

A New Scientist beszámolójából kiderül: ők lézert használnak a tonerfesték elpárologtatására. A szakemberek az 532 nanométeres hullámhosszú – zöld – lézert és a 4 nanoszekundumos pulzusidőt találták a legmegfelelőbbnek, mert ez úgy távolítja el hatékonyan a festéket, hogy közben nem károsítja túlzottan a papír hordozófelületet. David Leal-Ayala, a projekt egyik vezetője a szaklapnak azt mondta: háromszor tudtak ezzel az eljárással törölni egy teljesen hétköznapi papírról, ezt követően a lapon sárgás elszíneződés jelent meg. De találtak olyan toner-papír kombinációt is, amelynél gyakorlatilag nyom nélkül eltüntethető a nyomat, és a papír is alig károsodik.

(Fotó: Cambridge-i Egyetem)
(Fotó: Cambridge-i Egyetem)

A törlés ezzel a módszerrel nem feltétlenül teljes és észrevehetetlen, de az eredmény „majdnem olyan, mint az üres papír”. A kutatók nanorészecskék vizsgálatával azt is megnézték, hogy milyen gázok szabadulnak fel a festékben található polimerek elpárologtatása közben, és úgy találták, hogy azok „javarészt ártalmatlanok”.

A megoldás egyelőre laborkörülmények között működik, a következő lépés egy irodai használatra alkalmas prototípus elkészítése. Ez jelenleg 19 ezer fontból rakható össze, de a kutatók szerint sorozatgyártásban ennek a töredékéért lenne előállítható az antinyomtató, mellyel ha ki nem is váltható, legalább késleltethető a papír amúgy energiaigényes újrahasznosítása.

Azóta történt

  • Készül a kanyarba belátó kamera

    Az egyelőre laborkörülmények között működő készülék a fényvisszaverődés segítségével képes feltérképezni a látóterén kívül eső teret.

  • Még papírszerűbb lett az e-papír

    A műanyag alapú, új típusú kijelző kevésbé sérülékeny, miközben jóval vékonyabb elődeinél.

Előzmények