T-Mobile 4G/LTE már vidéken is

A Magyar Telekom ma közleményben jelezte, hogy a nyár folyamán Budapest agglomerációjába és több vidéki városba is elviszi a 4G/LTE-alapú mobilinternet-szolgáltatást, és folytatódik Budapest lefedése is. Jelenleg kültéren Budapest lakosságának 90%-a, beltéren 73%-a számára elérhető a 4G/LTE.

Vidéken is

A szolgáltatás június végére elérhető lesz többek között Göd, Fót, Szentendre, Nagykovácsi, Tököl, Diósd, Csömör, Taksony, Piliscsaba, Üllő, Gyömrő, Sződliget, Mogyoród és Budaörs területének nagy részén. A vidéki városok közül pedig Szombathely, Debrecen, Kecskemét, Győr, Siófok, Keszthely és Hévíz nagy részén lesz hozzáférhető a 4G/LTE szolgáltatás június végére.

Christopher Mattheisen, a cég elnök-vezérigazgatója fejlesztésüket méltatva nem mulasztott el kitérni a vállalat állami terheire is: ,,A jövőbeli fejlesztéseket azonban veszélyeztetheti, ha az iparágat túlzott mértékben és diszkriminatív jelleggel terhelő különadók miatt csökken a rendelkezésre álló források mértéke, és emiatt lelassulnak a beruházások a távközlésben, mint az ország versenyképessége szempontjából lényeges húzóágazatban. Meggyőződésünk, hogy meg kell őrizni a magyar mobilszolgáltatások nemzetközi összehasonlításban is kiváló minőségét” – hangsúlyozta a vezető.

Hálózati modernizáció

Mobilhálózatának nagyszabású modernizációját egy éve indította el a Magyar Telekom. A fejlesztés eredményeként a 4G/LTE hálózat kültéri használatra Budapest lakosságának 90%-a, beltéri használatra pedig Budapest lakosságának 73%-a számára elérhető jelenleg. A tervek szerint az év végére megvalósul Budapest teljes 4G/LTE lefedettsége kültéren, beltéren pedig eléri majd a 80%-ot (lakosságra vetítve).

A 4G/LTE lefedettség kiterjesztése mellett a 3G hálózat fejlesztése is zajlik. A 3G/HSPA hálózat jelenleg 474 településen a lakosság 75%-a számára hozzáférhető. A 21 Mbps névleges maximális sebességű HSPA+ állomások száma 700-ra nőtt. A vállalat tervei között szerepel a budapesti metróhálózat 3G/HSPA+ lefedése is, ez várhatóan októberben készül el a másik két szolgáltatóval közös rendszeren.

Azóta történt

Előzmények