Magyarországra jön Bruce Schneier

Bruce SchneierSzeptember 18-19-én a Dürer kertben rendezik meg a Hacktivity 2010 konferenciát. Az idei rendezvény nyitóelőadását nem más tartja, mint Bruce Schneier, a világ egyik legismertebb IT-biztonsági szakértője.

Az idei immár a hetedik év lesz, amikor megrendezik a Hacktivityt, a legrégebbi hazai független IT-biztonsági rendezvényt. Az előadók között mindig ott vannak az információbiztonsági szakma rangos képviselői, de közülük is kiemelkedik az idén Bruce Schneier világhírű infobiztonsági guru. Schneier első nagy sikerű könyvéről, az Applied Cryptography-ról (Alkalmazott kriptográfia) azt írta annak idején a Wired magazin, hogy „ez az a könyv, amit az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség soha nem akart nyomtatásban látni”. A szókimondásáról is ismert szakember számos tudományos publikációja mellett havi rendszerességgel kiadja szabadon hozzáférhető hírlevelét, a Crypto-Gramet, amelynek több mint 150 ezer rendszeres olvasója van.

A rendezvény programja még nem ismert, bár azt a rendezők elárulták, hogy több külföldi szakembert is meghívtak, és persze várják hazai előadók jelentkezését. A konferenciára jellemző a kötetlen laza stílus, a várhatóan izgalmas, szakmai előadásokra akár egy sörrel a kézben is be lehet ülni. Az interaktivitás jegyében idén is programra lesz tűzve a „Wargame”, a „Hack the Vendor” és „BYOL” (hozd magaddal a saját laptopod) workshop. További újdonság, hogy a rendezvény ettől az évtől kezdve külföldi konferencialátogatók előtt is nyitott, számukra angol szinkrontolmácsolást biztosítanak.

Az idei Hacktivityn egy könyvbemutatóra is sor kerül, ugyanis a Kancellár.hu Zrt. a HVG Kiadóval közösen ősszel megjelenteti magyarul a Schneier on Security című, a szakértő blogjából összeállított kötetet, amelynek bemutatója és dedikálása a Hacktivity konferencián lesz. „A kancellar.hu évek óta támogatja a Hacktivityt, megtiszteltetésként éljük meg, hogy részt vehetünk az IT-security szakma legnívósabb rendezvényének létrejöttében, s hogy a könyv kapcsán Bruce Schneierrel kialakult kapcsolat eredményeként hozzájárulhattunk a szakember Magyarországra csábításához” – mondta Papp Péter, a kancellar.hu vezérigazgatója.

Az eseményen az IT-biztonsági szakvizsgákkal (CISA, CISM, CISSP) rendelkező szakemberek úgynevezett CPE pontokat gyűjthetnek, amelyek a minősítésükhöz szükségesek. A szervezők idén 700-1000 érdeklődőre számítanak.

Azóta történt

Előzmények